Programismertető sajtótájékoztatóval kezdte államelnök-választási kampányát Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje. Toró T. Tibor pártelnök történelmi jelentőségűnek nevezte a novemberben esedékes voksolást.



Csütörtök délelőtt a Néppárt kolozsvári székházában Toró T. Tibor ismertette pártja szövetségeseit, akik támogatják célkitűzéseiket a kampány során: Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mellett az Európai Szabad Szövetség (EFA) támogatását is élvezi. Utóbbiról François Alfonsi, az EFA elnöke, levélben biztosította a Néppárt jelöltjét. Az EFA vezetője Szilágyit az egyetlen olyan jelöltnek nevezte, aki a regionalizmus, a föderalizmus, valamint az autonómia elvére épülő hiteles programmal rendelkezik. Toró elmondása szerint e három kulcsszó képezi majd a szűk egy hónapos kampány alapjait is, a voksolást pedig olyan történelmi lehetőségnek nevezte, mely során a szavazók immár két magyar államelnökjelölt és az általuk megjelenített jövőkép közül is választhatnak. A pártelnök így sokkal nagyobb esélyt lát arra, hogy az erdélyi magyarság – szavazata által – kellő súllyal jelenjen meg a közéletben. Toró T. Tibor kijelentette: immár van jó választási lehetőség Szilágyi Zsolt személyében, így ezt közvetítik jelmondatukban is.

A Föderális Romániát, autonóm történelmi régiókat! Társadalmi békét a többség és a nemzeti közösségek között! címet viselő programját ismertetve, Szilágyi Zsolt elmondta: a dokumentumban foglaltak megvalósítása Románia modernizációját és normalizációját eredményezné. A Néppárt jelöltje a kampányt olyan lehetőségnek látja, mely során az erdélyi magyarság felmutathatja mindazokat a problémákat, melyek közösségünket foglalkoztatják. Szilágyi szerint a modern Európa nem csak a központosított hatalmi berendezkedéseken alapul, és helyük van benne a lokális értékeken nyugvó, erős régiókat magukba foglaló vagy föderális államoknak is. Európa nem lesz képes hosszútávon gazdasági maximumát nyújtani, ha nem veszi figyelembe azokat a nemzeti- és kulturális határokat, melyek külön régiókra osztják azt – jelentette ki Szilágyi. Bár nemzetközi példák bizonyítják, hogy azok az államok, melyek teret engedtek a regionalizmus gondolatának, sikeresebbek és védettebbek a gazdasági válságokkal szemben, Románia mégis egy túlközpontosított, korrupciótól terhelt államszerkezetet tart fenn. Szilágyi Zsolt elmondta: a Néppárt azt javasolja, hogy az európai gyakorlat mintájára, a regionalizmus és a föderalizmus klasszikus elvei alapján, Románia történelmi régiók szövetségévé alakuljon, mely régiókat adminisztratív és pénzügyi autonómiával ruháznak föl.

Szilágyi véleménye szerint Románia „erdélyesítésére” van szükség, amely a tradicionális, erdélyi értékek – a munka és a tudás becsülete, a multikulturalizmus, a többnyelvűség, a vallási és nemzeti tolerancia, a nemzeti közösségek békés egymás mellett élése – kiterjesztését jelenti az ország egész területére, valamint ezen értékek érvényesítését az állam szervezésében és működtetésében.

Szilágyi Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a jelöltállítás időszakában, a két magyar jelölt, közel 500 ezer támogató aláírást gyűjtött össze, ami lényegesen több mint az utolsó választásokon, az RMDSZ államelnökjelöltjére leadott voksok száma. Újságírói kérdésre válaszolva, a Néppárt jelöltje elmondta: továbbra is fenntartja Kelemen Hunor irányába tett meghívását, és kész a nyilvános vitára, mely azon túl, hogy egyértelműsítené a két párt jövőképét és konkrét elképzeléseit, jelentős mozgósító erő is lehetne mindkét politikai tábor számára.

[Forrás: EMNP sajtóirodája]
Impresszum