Közösen tartott sajtótájékoztatót Szilágyi Zsolt államelnökjelölt, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A gyergyószentmiklósi találkozón szó volt a Néppárt kampányáról, az autonómia-fórumok sikerességéről és a közelgő választás jelentőségéről is.



Székelyföldi kampánykörúton vesz részt Szilágyi Zsolt, a Néppárt államelnökjelöltje, melyre elkíséri Toró T. Tibor pártelnök is, valamint Izsák Balázs SZNT-elnökkel autonómia-fórumokon ismertetik a Néppárt önrendelkezésre vonatkozó elképzeléseit.

Gyergyószentmiklóson Toró T. Tibor elmondta: a közelgő államelnök-választás első fordulójának végkifejlete nagyjából eldőlt, a második fordulóban előre láthatóan Victor Ponta jelenlegi kormányfő és Klaus Johannis jobboldali politikus verseng majd a választók szavazataiért. Ennek fényében az erdélyi magyarság számára nem azért jelentős a közelgő választás, mert magyar államelnöke lehet Romániának, hanem mert 25 évvel a rendszerváltás után – szavazatok formájában is – véleményt alkothatunk az erdélyi magyar politikáról. „Az elmúlt voksolások során az urnákhoz járulók csak szavazhattak, most azonban megvan a választás lehetősége is. Eldönthetik, hogy melyik jövőképet tartják elfogadhatónak: azt, amelyik továbbra is egy Bukarest-központú, korrupt és átláthatatlan hatalmi berendezkedést képvisel, vagy egy autonómista, a föderalizáción és a regionalizmuson nyugvó jövőt. A Néppárt álláspontja világos: Szilágyi Zsolt személyében van jó választás, így azt kérjük a voksoláson résztvevőktől, hogy november 2-án álljanak ki Erdély és az önrendelkezés ügye mellett” – mondta Toró T. Tibor.  A kampányturnéról beszámolva a Néppárt elnöke elmondta: körútjuk során számos visszajelzést kaptak arra vonatkozóan, hogy a választópolgárok egy jelentős része az RMDSZ államelnökjelöltjét a bukaresti román politikum magyar jelöltjének tekintik, így személyében nem érzik megfelelőnek képviseletüket. „Az Erdély-központú politikában hiszünk, így Bukarestben csak az önrendelkezést kell kivívnunk, majd itthon intézzük saját ügyeinket” – jelentette ki a Néppárt elnöke. Toró T. Tibor hozzászólása végén megköszönte Izsák Balázs támogatását, és elmondta: az SZNT által kidolgozott autonómiatervezet a Néppárt programjának is központi részét képezi.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke abbéli reményének adott hangot, hogy a novemberi választásokon a magyar jelöltekre leadott szavazatok száma megközelíti majd az egymilliót, s az erdélyi magyarság ezzel is kifejezi autonómiaigényét.  Izsák Balázs visszaemlékezett arra, hogy 2004-ben Szilágyi Zsolt néhány párttársával közösen felvállalta az SZNT statútumának képviseletét, és azt a parlament elé terjesztették. Ennek fényében az SZNT elnöke egyértelműnek tartja, hogy a Néppárt jelöltjét támogatja a kampány során is. „Bátran kijelenthető, hogy aki szavazatával Szilágyi Zsoltot támogatja, az a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét támogatja” – jelentette ki Izsák.

„Erőt ad Toró T. Tibor, Izsák Balázs és Tőkés László támogatása.” – kezdte hozzászólását Szilágyi Zsolt. A székelyföldi turné kapcsán a Néppárt jelöltje elmondta: kérte kampánycsapatát, hogy a Gyergyói-medencére külön hangsúlyt fektessenek, hiszen ez a régió az egyik legnagyobb vesztese Bukarest centralista politikájának és a központosított pénzosztásnak. „November 2-án Székelyföld és Bukarest érdekei között választunk. A voksolás nagy kérdése, hogy 25 évvel a rendszerváltás után megerősítést nyer-e a székely szabadság gondolata?” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt jelöltje úgy gondolja, december elsejéhez közeledve ismét időszerű azt követelni, hogy a románság vegye komolyan a gyulafehérvári nyilatkozatba foglaltakat, és teremtsék meg egy jól működő székelyföldi autonómia feltételeit. „Adófizető, törvénytisztelő állampolgárai vagyunk Romániának. A többségi nemzettől azt kérjük, engedjék, hogy a székelység saját kezébe vegye sorsa irányítását, és több száz éves hagyományaiknak megfelelően, autonóm régióban élhessenek. Ami Európa számos országában lehetséges, az Romániában se legyen elképzelhetetlen!” – nyilatkozta Szilágyi Zsolt. A sajtótájékoztató végén a Néppárt jelöltje elmondta: a román—magyar párbeszéden túl szükség van a magyar—magyar párbeszédre is, így megismételte a Kelemen Hunor irányába tett meghívását egy nyilvános vitára. „Értelmes, tiszta, magyar beszédre van szükség a kampányban. A választók meg kell ismerjék a magyar jelöltek elképzeléseit – mi ezen dolgozunk megfeszített tempóban –, de akkor láthatnánk minden kérdésben tisztán, ha az RMDSZ jelöltje vállalja a nyilvános vitát. Kár lenne ettől megfosztani az erdélyi magyar közösséget.” – mondta Szilágyi Zsolt.

[Forrás: EMNP közlemény]
Impresszum