A román bruttó hazai termék (GDP) 1,83 százaléka lesz jövőre az államháztartási hiánycél - jelentette be kedden Victor Ponta román miniszterelnök, miután megállapodás született erről a bukaresti kormány és Románia nemzetközi hitelezői között.

Illusztráció
Illusztráció


A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttsége Bukarestben folytatott tárgyalásokat a román kormánnyal a jövő évi költségvetés-tervezetről, amely szerint eredetileg a hiánycél 1,4 százalék lett volna. Az Európai Bizottság ennél alacsonyabb, 0,9 százalékos hiánycélt is szorgalmazott. A román kormány végül megállapodott, hogy az eredeti sarokszámhoz képest GDP-arányosan 0,43 százalékot fordítanak pluszban az uniós projektek önrészének fedezésére.

Victor Ponta elmondta, hogy szakértői szinten még folytatódnak a tárgyalások, de elvi megállapodás született a főbb paraméterekről. Így a költségvetés kiadása 238 milliárd lej (53,5 milliárd euró) lesz, a bevétel 225 milliárd lej (50,6 milliárd euró), a deficit pedig 13 milliárd lej (2,9 milliárd euró).

Leszögezte, hogy a költségvetés-tervezet szerint 2015-ben nem lesznek adó- és illetékemelések. Az ipari létesítményekre kivetetett 1,5 százalékos, úgynevezett "oszlopadót" viszont 1 százalékra csökkentik január 1-től. A kormány a teljes ellátású turisztikai csomagok esetében 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adót (áfa) vezet be a jelenlegi 24 százalékos általános áfa helyett.

Ponta emlékeztetett, hogy január végén tér vissza Románia nemzetközi hitelezőinek küldöttsége soron következő felülvizsgálati látogatás céljából. A kormányfő szerint megállapodás született arról is, hogy amennyiben az első félévben kedvezően alakul a gazdaság teljesítménye és a költségvetés bevételei, újabb adóenyhítő intézkedések bevezetésének lehetőségét vizsgálják meg.

Rámutatott: a kabinet 2015-ben is 2,5 százalékos gazdasági növekedést remél, akárcsak az idén.

Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás várhatóan az utolsó, mert a bukaresti kormány már korábban jelezte, nem akar újabb hitelszerződést.

[MTI]
Impresszum