Ötezer lejes (350 ezer forint) büntetést rótt ki Marius Popica, a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert a párt által június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt – közölte szerdán az MTI-vel Biró Zsolt, az MPP elnöke.



A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amely szerint egy idegen ország himnuszát csak az illető ország hivatalosságainak a látogatásai alkalmával szabad énekelni Románia területén.

„A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…) kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő” - közölte a december 2-án keltezett jegyzőkönyvben a prefektus.

„A prefektus a beiktatásakor azt mondta, hogy Háromszék a békés együttélés helye kell hogy legyen, ezzel a büntetéssel azonban szándékosan provokálja a magyar közösséget” - jelentette ki Biró Zsolt. Hozzátette, a prefektus intézkedését az egész magyar közösség elleni támadásként értékeli.

Biró Zsolt kijelentette, semmiképpen nem fizetik ki a bírságot, és megtámadják a bíróságon a jegyzőkönyvet. Hozzátette, a romániai magyar közösség 1990 óta énekli nyilvános rendezvényein a magyar himnuszt. „Ha létezik Romániában 25 évvel a rendszerváltozás után egy jogszabály, ami alapján ezt büntetni lehet, az komoly demokráciadeficitet jelez” - tette hozzá a politikus.

A prefektus arra a kormányhatározatra hivatkozott, mely a román nemzeti jelképek használatát szabályozó 1994-ben elfogadott törvény végrehajtási utasításait tartalmazta. A határozat elfogadása a Nastase kormányt a parlamentből támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiltakozását váltotta ki. 2001 decemberében az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a magyar himnusz eléneklésével protestált a jogszabály ellen. A gesztus miatt ügyészségi vizsgálat indult a szövetség ellen.

Amint Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke az MTI-nek felidézte, az RMDSZ arra törekedett, hogy még 2002 március 15. előtt rendezzék a kérdést, hogy ne lehessen büntetni a nemzeti ünnepen felvonuló erdélyi magyarokat.

„Végül március elején egy kormányhatározattal oldotta fel a Nastase-kormány a korlátozást, amelyben benne volt, hogy ünnepi alkalmakkor a kisebbségi közösségek használhatják a nemzeti szimbólumaikat, kitűzhetik a nemzeti lobogójukat, énekelhetik a himnuszukat. Ez után nem is voltak gondok a himnuszénekléssel” - emlékezett vissza Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke.

Marius Popica prefektus az MTI-nek elmondta: eredetileg nem akart bírságot kiróni a júniusi megmozdulás szervezőire, de azt tapasztalta, hogy az MPP júniusban is, majd a román nemzeti ünnepet megelőzően (november 29-én) is olyan megmozdulást szervezett, amely túllépte a törvényes keretet.

„Mostantól hajthatatlan leszek minden zavaró esetben, akár a magyar, akár a román közösséggel kapcsolatos” - jelentette ki a prefektus. Az MTI azon kérdésére, hogy a himnusz templomi éneklését is büntetni fogja-e ezentúl, azt mondta, az MPP bírságolása esetében arra volt tekintettel, milyen alkalommal énekelték el a himnuszt. A párt Kovászna megyei szervezete június 4-én évről-évre trianoni megemlékezést tart a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban.

[MTI]
Impresszum