A csíkszeredai Szabadság téren felállított székely zászló ismét vandálok áldozata lett. Hétfőről keddre virradó éjszaka újból letépték a több méter magas vasrúdon lobogó nemzeti szimbólumot.

Tiboldi László. Fotók: IttHON.ma
Tiboldi László. Fotók: IttHON.ma


A letépett és néhány méterrel odébb eldobott zászlón apróbb égési nyomok is felfedezhetők voltak, ami arra utalhat, hogy a tettesek megpróbálták felgyújtani azt.

Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke kedd délután a Szabadság téren található zászlórúdnál ez ügyben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: „az EMNT és a néppárt 2013 februárjában közösen állította fel a székely zászlót a főtérre, mert úgy hitték, Székelyföld szívében szabadon loboghat, nem zavarva senkit, de sajnos nem így történt. Ez már a harmadik alkalom, hogy leszakították a lobogót és mint látható a meggyújtásával is megpróbálkoztak. A legutóbbi rongáláskor rendőrségi feljelentést is tettünk, kivizsgálták az ügyet, de nem tudták azonosítani az elkövetőket. Ezúttal is fontolóra vesszük, hogy feljelentést teszünk, egyúttal jelezzük az esetet a csíkszeredai városháza felé is".

Tiboldi megjegyezte: az esetet nemzeti jelképeink meggyalázásának tekintjük. "Felháborító provokáció, mert több mint valószínű, hogy e legújabb eset nem egy véletlenszerű történés, ráadásul összefüggésbe hozható a sepsiszentgyörgyi tiltakozó himnuszéneklési akciókkal".



Az EMNT alelnöke ígéretet tett, hogy rövid időn belül visszaállítják a zászlót, de sajnos a Magyar Polgári Párt (MPP) által szerdán 17 órára a Szabadság térre szervezett himnuszéneklésre és az 1989-es forradalomra való megemlékezésre már nem tudnak zászlót felvonni, hisz az idő rövidsége miatt a megrongálódott acélhuzalt és csigát nem tudják helyrehozni. Ennek ellenére mindenkit várnak az említett időpontban a megemlékezésre párthovatartozástól függetlenül.

[ittHON.ma]
Impresszum