Az egyesület megalakítását azok a civilek kezdeményezték, akik tavaly bejelentették, hogy népi kezdeményezéssel próbálnak törvényt terjeszteni a parlament elé Kolozsvár (Cluj) történelmi nevének hivatalos visszaállítása érdekében, azaz a Napoca névelem törlésére a város nevéből.



A „visszakeresztelési” kísérlet elindítója Györke Zoltán, Kolozs megye egykori alprefektusa. A kezdeményezők – Györkén kívül Bakk Miklós, Fancsali Ernő, Jurju Cornel, Radu Liviu – korábban a kolozsvári városházához fordultak, és azzal a kérdéssel keresték meg Emil Boc polgármestert, hogy hajlandó lenne-e helyi népszavazást kiírni a névváltoztatásról.

Boc csak a második megkeresésre válaszolt, és leszögezte: nem helyénvaló és nem is időszerű elhagyni Kolozsvár román megnevezéséből, a Cluj-Napocából a Napoca tagot.

Ezzel párhuzamosan a civil kezdeményező bizottság elindította egy egyesület bejegyzését, amely a tervek szerint előkészíti az aláírásgyűjtést a népi törvénykezdeményezéshez. Ezt a parlamentnek nyújtanák be, legalább 100 ezer szavazópolgár aláírása kíséretében.

A kezdeményezők még tavaly augusztusban levélben kérték az igazságügyi minisztériumtól a Cluj-Kolozsvár-Klausenburg név lefoglalását a bejegyzendő egyesület számára. 

A minisztérium 2014. augusztus 27-én kelt levelében elutasította a névfoglaló bejegyzési kérelmet arra hivatkozva, hogy a Klausenburg név szerepel egy már bejegyzett egyesület (Asociaţia Klausenburg) nevében.

Györke Zoltán válaszában arra hívja fel a minisztérium illetékes osztályának figyelmét, hogy itt nem névazonosságról, hanem csak részleges egybeesésről van szó, a Kolozsvár és a Klausenburg nem más, mint a Cluj magyar és német megfelelője.

Azt is elmagyarázza, hogy a Klausenburg elnevezés a Cluj és a Kolozsvár név német megfelelője, az utóbbi nevek pedig többször is előfordulnak különböző kolozsvári civil szervezetek nevében.

A minisztérium – amely egyébként hol Klozsvarként, hol pedig Kololozsvarként említi Kolozsvárt – újabb válaszában azt kérte, hogy a kezdeményezők fordítsák le románra a Klausenburg elnevezést.

Erre a kezdeményezők ismét felhívták az illetékesek figyelmét, hogy a Kolozsvár és a Klausenburg nem más, mint a Cluj magyar és német megfelelője, és kilátásba helyezték, hogy a közigazgatási bírósághoz fordulnak.

A minisztérium azonban január 12-i levelében továbbra is kitart az elutasítás mellett, és jelzi, hogy a Cluj-Kolozsvár-Klausenburg névhármasból a kérelmezők fordítsák le románra az „idegen nyelvű” neveket.

A tárca végül a kolozsvári bíróságra bízza az egyesület bejegyzésére vonatkozó döntést a név bejegyzésének igazolása nélkül. A bíróság egyébként a minisztériumi elutasítás ellenére is jóváhagyhatja az egyesület bejegyzését.

[Forrás: foter.ro]

Impresszum