Szávay István, a Jobbik alelnöke azt követően látogatott ismét Erdélybe, pontosabban Szatmárnémetibe, Nagyváradra és Kolozsvárra, hogy lejárt a román hatóságok által elrendelt egy éves beutazási tilalma. Ezzel kapcsolatban elmondta, őt ugyan beengedték, ám személyes munkatársát feltartóztatták szerdán az országhatáron.



„A mai napig nem értem, miként jelenthettem én veszélyt a román nép biztonságára. Ügyemben és asszisztensem ügyében a brüsszeli Emberi Jogok Bíróságához fogunk fordulni, ez az eljárás méltatlan egy jogállamhoz" - fogalmazott Szávay Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatóján.

A Jobbik a várakozásokhoz képest gyengén szerepelt Erdélyben a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon, „de tudjuk, hogy az emberek a kettős állampolgárság lehetőségét köszönte meg a FIDESZ-nek. Számunkra azonban az elcsatolt területek magyarságának támogatása nem politikai vagy szavazatszerzési ügy, hanem belső kötelesség", jelentette ki.

„Amennyiben a Jobbik kormányra kerül, biztosíthatok mindenkit, hogy a határon túli magyarok támogatását nem politikai szempontok szerint szervezzük majd meg, hanem a magyarság megmaradását szolgáló reális igények szerint", összegezte mondandóját Szávay István.

(további részletek a sajtótájékoztatóról a szatmar.ro oldalon)

Kitiltották Romániából Juhász Szabolcsot, Szávay István asszisztensét

Juhász Szabolcs facebook oldalán számolt be a kitiltásról.

"Miközben minden autó egy perc alatt suhant át a kontrollon, a mi autónk forgalmiját is elkérték, majd eltűntek a forgalmival és az úti okmányainkkal a határőrbódéban ... egyszer csak megérkezett a határőr, megkérdezte, hogy ki az a Juhász Szabolcs, majd közölte, hogy a román állam nem enged be a területére, a többiek mehetnek ... Végül kaptam egy papírt, amin lényegében annyi szerepel indoklásként, hogy olyan riasztás érkezett, mely szerint meg kell tagadni a beengedésemet."


[ittHON.ma, forrás: szatmar.ro, Juhasz Szabolcs facebook oldala]

Impresszum