Nemcsak a halasztási kérelmet, hanem az ügycsomónak az előzetes bírói testülethez való visszaküldését is elutasították kedden Borboly Csaba és tizenkét másik érintett személy büntetőperében a Hargita Megyei Törvényszéken.

Újabb tárgyalás volt kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által korrupciós ügyben való részvétellel megvádolt Borboly Csaba és társai ügyében, amelyről ismét hiányzott az egyik vádlott, a Iaşi-ban élő Daniel Cristian Mandache. A férfi ezúttal azért nem volt jelen, mert korábbi ügyvédje egészségügyi okokból időközben szerződést bontott vele, és másik ügyvédet szeretne magának, ezért kért halasztást. Bár a kéréshez a többi vádlott ügyvédjei is csatlakoztak, a bíró ezt elutasította, azzal indokolva, hogy Mandache a későbbiek folyamán is meghallgatható.


Sergiu Bogdan és védence mindenre elszánt az ártatlanság bizonyítása érdekében
Sergiu Bogdan és védence mindenre elszánt az ártatlanság bizonyítása érdekében


Ezután Sergiu Bogdan, Borboly Csaba védőügyvédje ismertette azt a kifogást, amelyet a büntetőeljárással kapcsolatban nyújtottak be, és amelyben az ügycsomó visszaküldését kérték az előzetes bírói testülethez. A beadványban az Alkotmánybíróság tavalyi döntésére hivatkoznak, amely helyt adott a büntetőjogi perrendtartási törvény egyes cikkelyeivel kapcsolatban általuk benyújtott alkotmányossági kifogásnak, úgy értékelve, hogy az előzetes bírói testületnél lefolytatott procedúra nem biztosította a méltányos eljárást. A bíró ezt a kifogást azzal az indokkal utasította el, hogy az Alkotmánybíróság döntése a jövőre vonatkozik, és a dosszié visszaküldése jelentősen, legalább fél évvel késleltetné a per folytatását. Egy másik kérés arra vonatkozott, hogy vonják be az eljárásba az ügyben érintett, útépítést végző cégeket is, az ezzel kapcsolatos határozatot a következő tárgyalási időpontban, május 19-én ismerteti a bíró.


Borboly ügyvédjét meglepte az elutasítás. „Ez egy furcsa helyzet, úgy tűnik, a törvényszék nem akarja alkalmazni az alkotmánybíróság döntését” − mondta kérdésünkre Sergiu Bogdan a tárgyalás után. Hozzátette, a logika azt diktálná, hogy az Alkotmánybíróság által jelzett törvénytelenséget szüntessék meg, és ennek egyetlen módja, hogy az ügycsomót visszaküldjék az előzetes bírói testülethez. Szerinte diszkrimináció is történik, mert amíg más, folyamatban levő büntetőperekben az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően megváltozott a procedúra az előzetes bírói testületeknél, és lehetőséget adnak minden érintett félnek álláspontjuk kifejtésére, addig ebben az esetben erre nincs lehetőség, holott ők nyújtották be az alkotmányossági kifogást. Azt mondta, most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak. „Ez hosszabb időbe telik, de fel kell vállalni, mert úgy gondoljuk, hogy igazunk van” − nyomatékosított az ügyvéd.


Mint ismeretes, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert szerintük a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket  egy cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak. Borbolyt, akárcsak több más, az ügyben érintett személyt, 2013 májusában vették 24 órás őrizetbe, ezt követően szabadlábra helyezték, de korlátozták hivatala gyakorlásában, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, amelyet később feloldottak. 2013 szeptemberében emeltek vádat ellene és társai ellen. Az ügyet először Marosvásárhelyen, az ítélőtáblánál tárgyalták, majd tavaly tavasszal, a büntetőjogi perrendtartási törvény módosítása miatt visszahelyezték Csíkszeredába, ahol az előzetes bírói testület után a Hargita Megyei Törvényszékre került.


[Székelyhon]

Impresszum