2015. április 27. / 10:21

Kik Románia valódi vezetői?

Izsák Balázs, az SZNT elnöke közleményben fejezte ki aggodalmát, megkérdőjelezve Románia vezetőinek kilétét. Izsák szerint Johannis nevetségessé vált az oldalán publikált kisebbségi kérdésről szóló írásnak kicserélésével.



Egy aggasztó eset

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség múlt hét végén tartotta 12. kongresszusát. Ebből az alkalomból Klaus Johannis elnök úrnak egy, a küldötteknek címzett nyilvános üzenete jelent meg Románia elnöki hivatalának hivatalos honlapján. Az üzenetről nagy elégedettséggel számolt be a helyi magyar sajtó, mivel először fordult elő, hogy egy romániai politikai vezető elismerje, hogy még sok tennivaló van Romániában a nemzeti kisebbségek jogainak betartása területén. S ami még ennél is fontosabb, Johannis úr hozzátette, hogy a hatóságoknak az ország egyes területein élő lakosság kultúráját és önazonosságát is figyelembe kell venniük a közigazgatási régiók kialakításakor.

Öt nap múlva az eredeti üzenetet lecserélték egy újra, ami az első bekezdést leszámítva teljen mértékben más, mint az eredeti. Az új üzenet, ami az eredetinek a dátumát (április 17) viseli itt található meg:
http://presidency.ro/?_RID=det&tb=date&id=15632&_PRID=ag

Az egész magyar közösség megdöbbent, amikor egy újságíró ezt a változtatást felfedezte. Hadd szögezzük le nagyon határozottan, hogy szó nincs valamiféle tévedésről, tegnap még elérhető volt az eredeti üzenet a Google web-cache oldalán, az alább látható képernyő képen annak első bekezdéseit lehet látni, beleértve a már említett hivatkozást a nemzeti kisebbségek gondjaira: "Ugyan egy sikeres modellünk van, még mindig rengeteg a tennivaló. Számos megoldatlan probléma van, a nemzeti kisebbségek azon elvárásai, hogy a törvényekben rögzített jogokat a gyakorlatban is tartsák tiszteletben, de szükség van megfelelőbb garanciákra is a nemzeti önazonosságuk megőrzése és fejlesztése érdekében."

Számos újságíró kért magyarázatot az elnöki hivataltól erre a változtatásra, valószínűleg ez az oka annak, hogy ugyanazon a honlapon egy rövid közleményt hoztak nyilvánosságra:
 (http://www.presidency.ro/?_RID=det&tb=date&id=15648&_PRID= ):

"A Kommunikációs Főosztály pontosítása:
Románia Elnökének, Klaus Iohannis úrnak az RMDSZ XII. kongresszusa alkalmából közzétett üzenetével kapcsolatos sajtóinformációk kapcsán rögzítjük, hogy azt Laurentiu Stefan elnöki tanácsos továbbította, abban a formában, ahogy az ma megtalálható az Elnöki Hivatal honlapján. Semmilyen más változat nem tekinthető hitelesnek.
Kommunikációs Főosztály 2015 április 23"

Az a magyarázat, hogy egy közönséges tévedéssel állunk szemben egyáltalán nem valószínű. Nem tudjuk elhinni, hogy az elnök tudta és beleegyezése nélkül valaki közzé mert tenni az Elnöki Hivatal honlapján egy olyan üzenetet, amely olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek teljes mértékben igazak, épp csak nincsenek összhangban a román hatóságok azon hivatalos dogmájával, miszerint a kisebbségi kérdés példaértékűen megoldott Romániában. Ez azonban egy igen komoly kérdést vet fel: ki is vezeti a gyakorlatban Romániát? Ki(k) olyan erős(ek), hogy rá tudja/tudják kényszeríteni az ország elnökét, hogy az, öt nappal a közzététele után lecseréljen egy, az Elnöki Hivatal honlapján közzétett üzenetet, vállalva ezáltal azt, hogy nevetségesnek tűnjön az egész világ szemében? Úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan kérdés, amelynek nem csak a romániai magyarságot kell aggasztania.
 
Marosvásárhely, 2015.IV.24.
 Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

[Forrás: SZNT]
Impresszum