Elfogadta a választási reformcsomag egy részét - a párttörvényt, a pártfinanszírozási törvényt és az önkormányzati választási törvényt - szerdai ülésén a román képviselőház.



Az új önkormányzati választási törvény szerint a megyei tanácsok elnökeit már nem közvetlenül választják, hanem a képviselőtestület utólag választ elnököt saját tagjai közül.
    
A polgármestereket továbbra is egy fordulóban, egyszerű többséggel választják.
    
A bukaresti képviselőház nem fogadta el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azon javaslatát, hogy a választási küszöböt szállítsák le három százalékra, így továbbra is azok a szervezetek juthatnak képviselethez az önkormányzatokban, amelyek megkapják a voksok legalább öt százalékát.
    
A szerdán elfogadott új párttörvény megkönnyíti a politikai alakulatok bírósági bejegyzését. Eddig legalább 25 ezer támogató aláírására volt szükség - az ország 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból - egy új párt bejegyzéséhez.
    
Az államfő által néhány hete megfontolásra visszaküldött, szerdán kiigazított pártfinanszírozási törvény értelmében a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik Romániában. A jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit utólag számolnák el, de csak akkor, ha elértek egy bizonyos támogatottságot.
    
A képviselők - az elnök kifogásának helyt adva - előírták, hogy a pártoknak vissza kell fizetniük a felvett kölcsönöket, hogy megelőzzék a tisztségviselők "megvásárlását" a - lekötelezett politikusok hatalomra segítését üzleti befektetésnek tekintő - szponzorok által.
    
Klaus Iohannis államfő idén kétszer is konzultációra hívta a parlamenti pártokat, hogy új közképviseleti jogszabályok elfogadását sürgesse. Romániában látszólag konszenzus alakult ki a politikai erők között arról, hogy a parlamentet karcsúsítani, a pártbejegyzést pedig könnyíteni kell, ugyanakkor a korrupció megfékezése érdekében átláthatóbbá kell tenni a pártfinanszírozást.
    
Jövőre helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. A törvénycsomag elfogadása azért sürgős, mert a román alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a választási szabályok már nem változhatnak a voksolást megelőző egy évben.

[MTI]
Impresszum