Később döntenek a kolozsvári tanács szakbizottságai a Gyógyszerésztörténeti Múzeumnak otthont adó Hintz-ház megvásárlásának mikéntjéről. A tanács a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy él elővásárlási jogával és megveszi a patikamúzeumnak otthont adó ingatlant.



A kolozsvári önkormányzat azt követően döntött az egykori Hintz-gyógyszertár megvásárlásáról, hogy az épület tulajdonosai bejelentették: eladják az ingatlant, a bukaresti kulturális tárca pedig nem élt elővásárlási jogával.

Erre a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum hívta fel a városháza figyelmét, amelyhez a patikamúzeum is tartozik. „Egy 16. századi műemlék épületről van szó, az egyedüli olyan gyógyszertára az országnak és Európának, amely autentikus térben működik. A város, Erdély, de még Románia számára is pótolhatatlan veszteség volna az elvesztése” – idézi a Digi24 hírtelevízió Carmen Ciongradit, a kulturális intézmény igazgatóját.

Az alagsorral, földszinttel és emelettel rendelkező, mintegy 800 négyzetméteres ingatlant az örökösök három éve 2,5 millió euróért kínálták megvételre, azonban eddig nem került vevő. Oana Buzatu, a városháza szóvivője elmondta, hogy az önkormányzat az ingatlan értékének felbecsülését követően kezd el tárgyalni a vételárról a tulajdonossal, a tranzakció célja a Gyógyszerésztörténeti Múzeum helyben tartása. Az önkormányzat nem a teljes épületet, csak egy részét kívánja megvásárolni.

Az egykoron a város tulajdonában álló gyógyszertárat 1573-ban alapították és 1735-ig az egyetlen volt a kincses városban, Az épületet 1752-ben a gyógyszerész Mauksch család szerezte meg, a 19. század elején a Sláby család vásárolta meg, majd 1851-ben a Hintz családé lett. Az ingatlant 1949-ben államosították. A Hintz család külföldön élő leszármazottai 1989 után nyújtották be visszaigénylési kérelmüket, az ingatlan nagy részét visszakapták. Tavaly óta az ő belegyezésükkel ide tette át székhelyét a Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata is.

[Forrás: Krónika]

Impresszum