Kizárta soraiból Bedő Zoltánt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az országos elnökség azt rója fel a párt megyei tanácsosának, hogy szabályellenesen járt el, amikor elvállalta a sepsiszentgyörgyi elnöki tisztséget egy olyan küldöttgyűlésen, amely határozatképtelen volt. Bedő álláspontja szerint az országos elnökség nem tartja be a párt alapszabályzatát.



Bedő Zoltán azt mondja: az ominózus ülést nem ő, hanem Johann Taierling, az EMNP országos alelnöke vezette, ő állapította meg, hogy teljesülnek a választáshoz szükséges feltételek.

– Hol vagyok én hibás akkor, amikor elfogadom a jelölést egy olyan gyűlésen, ahol az országos alelnök megállapítja, hogy kvórum van? – háborog Bedő Zoltán.

Bedő a párt „belső bíróságaként” működő Országos Szabályzat-felügyelő és Etikai Bizottságánál (OSZEB) fellebbezett, amely kivizsgálást rendelt el, ám mielőtt erre sor került volna, az országos vezetés feloszlatta és újraalakíttatta a sepsiszentgyörgyi szervezetet, és új választásokat írt ki, amelyen Molnár Attila lett a megyeszékhelyi elnök. 

Bedő „bűnlajstromához” tartozik még, hogy nem jelent meg az új tisztújító gyűlésen; hogy befolyásolta a tagságot; hogy „magánvéleményt” fogalmazott meg, amikor az RMDSZ és az MPP képviselőivel együtt tartott sajtóértekezleten – ahová nem hívták meg az EMNP megyei elnökét – a prefektus tevékenységével szemben foglalt állást; hogy viselkedésével „súlyosan megsértette” a néppárt érdekeit és hírnevét.

Bedő igaztalannak tartja a vádakat, úgy véli, neki és az őt megválasztó 147 embernek „keményen a becsületébe gázoltak”, és másodfokon is az OSZEB-nél fellebbezett. Ha nem nyer jogorvoslást, akkor kénytelen lesz a román igazságszolgáltatáshoz fordulni – mondja. 

Erdély András

[Forrás: Székely Hírmondó]

Impresszum