A PNL azt szeretné, hogy bukaresti polgármester-jelöltjük minél több adottságában emlékeztessen Klaus Iohannis elnökre. A párt társelnöke, Vasile Blaga úgy érzi, a fővárosiaknak leginkább egy menedzser hiányzik.

Vasile Blaga bejelentette, a nemzeti-liberális párt célja, hogy egy "Klaus Iohannis kaliberű" politikust jelöltessen majd a bukaresti polgármesteri székért zajló versenybe. A PNL társelnöke szerint meghatározták, hogy melyek Iohannis jellegzetességei, és ezek alapján választanak majd több jelentkező közül, hozzátéve, hogy meglátása szerint a bukarestieknek elsősorban egy menedzserre van szükségük.

A PNL álláspontja szerint elsősorban menedzserre van szüksége Bukarestnek
A PNL álláspontja szerint elsősorban menedzserre van szüksége Bukarestnek



A PNL nem titkoltan a 2016-ban tartandó helyhatósági választások során a fővárosra és a nagyobb regáti városokra kíván koncentrálni, hiszen az elnöki választás eredménye alapján tudják, Erdélyben jobban állnak szavazók dolgában, mint máshol.

A jelöltekkel kapcsolatban Blaga kijelentette, hogy a jelenlegi polgármestereik elsőbbséget élveznek a jelölési folyamatban, ugyanakkor ha több jelölt is felmerülne egy adott esetben, akkor felmérések és közvélemény-kutatások alapján fogják kideríteni, hogy ki az alkalmasabb személy a kérdéses település vezetésére.  

[Forrás: Agerpres]
Impresszum