Az RMDSZ 11. kongresszusának a "feladatkijelölés” a fő célja, annak ellenére, hogy 10 kongresszus már megelőzte a mostanit. Tisztújításra nem került sor, a küldöttek viszont új alapszabályt és programot fogadtak el.

Pacsi barátok közt. Victor Ponta és Kelemen Hunor értik a balkáni politika nyelvét. Fotó: MTI
Pacsi barátok közt. Victor Ponta és Kelemen Hunor értik a balkáni politika nyelvét. Fotó: MTI


A magyar, a székely és a román himnusz eléneklésével vette kezdetét az RMDSZ 11. Kongresszusa. A   házigazda, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester  köszöntötte mind a 777 küldöttet, a száznál is több vendéget, és az újságírók tömegét, majd székely zászlót terített a szónoki pulpitusra.

A pulpitus
A pulpitus



 Köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem működésének kiemelt helyszíne lehetett Csíkszereda, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ kormányzati tisztviselők mindig is a város fejlesztésén fáradoztak. Javasolta, hogy a rendezvénynek otthont adó sportcsarnokot nevezzék el a város szülöttjéről, Erőss Zsolt hegymászóról. Kijelentette: a magyar közösség kulturális és területi autonómiát követel Romániában. Elítélően szólt arról, hogy a román állam több pénzt költ "a mi megfélemlítésünket szolgáló állami terror" intézményeire, mint a közösség közalkalmazottjaira. Egyelőre még érvényesek Kelemen Hunor szavai a kormánnyal való viszonyt illetően.

A jelenlévő vendégek között van többek között Victor Ponta román kormányfő, aki egyébként az odaút alatt sem tétlenkedett, valamint Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.


Frissítve
:

Semjén Zsolt kijelentette, a a magyar kormány államközi kapcsolataiban elsődleges szempont, hogy milyen helyzetben él az illető országban a magyar kisebbség. Hozzátette, Magyarország a román modell alapján adta meg a határon túli állampolgárságot: "Ami Romániának és a románságnak jó Moldova tekintetében, az nekünk is jó Erdély tekintetében".


Victor Ponta vette át a szót, kijelentve, hogy elengedhetetlen a román kormány részéről az RMDSZ-el való párbeszéd, hiszen a magyar közösség egyetlen választói legitimitással rendelkező pártja az RMDSZ.

(Kép: RMDSZ.ro)
(Kép: RMDSZ.ro)



Hozzátette, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén elhangzott beszédében javasolta egy olyan szabályzat megalkotását, mely a román és EU-zászló mellett a helyi jelképeket is elismeri.  Úgy tűnik a szabályzat létrejöttéig marad a zászlógyalázás, letépés.


Rogán Antal, a FIDESZ Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője köszöntő beszédében a kongresszus üzenetének mibenlétét firtatta, kijelentve: “egy erős nemzet arról ismerszik meg, hogy mindig kiáll sajátjaiért, hogy nem ellenségként, hanem partnerként tekint kisebbségeire”.


Hans Heinrich Hansen, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke tiszteletét fejezte ki Európa legnagyobb kisebbsége, az erdélyi magyarság előtt, mely kezébe vette az irányítást, hogy a partnerekkel egymillió aláírást gyűjtsön az európai kisebbségek érdekeinek védelméért. Hozzátette: “Ez az, amit Önök tesznek: együtt mennek előre az európai kisebbségekért. Ambiciózus célkitűzés, ami történelmi pillanat lehet egész Európa számára. Itt az ideje, hogy az európai kisebbségek zárják soraikat: mintegy száz millió ember szeretné hallatni a hangját, száz millió ember szeretné, ha komolyan vennék őket, száz millió ember áll nem Európa ellen, hanem Európa mellett”.


Victor Ponta visszakérte a szót és viktorozott, kijelentve, hogy az RMDSZ szerencsés, hogy két Viktor harcol a kegyeiért. Bohókás története alapján ez akkor esett le neki, amikor Van Rompuy az ET-ben Viktort szólított, és ketten néztek oda.


Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke videóüzenetben kívánt jó munkát és sok sikert, gratulálva az RMDSZ 2012-es választási eredményéhez.


Kelemen Hunor szövetségi elnök megtartotta politikai beszámolóját. Kijelentette: “Dolgozni jöttünk Csíkszeredába, nem ünnepelni. Számadásra és tervezésre. Sok a tennivalónk. És nem azért, mert lazsáltunk az elmúlt két évben”. Szolidaritását fejezte ki Borboly Csabával, Nagy Zsolttal, Markó Attilával szemben. Megemlítette: “példát is kell mutatnunk egy olyan világban, ahol az értékek relativizálódnak, ahol észrevétlenül közénk lopakodik a megosztó retorika, ahol egyesek azt a látszatot keltik, hogy nekünk egymással kell leszámolnunk, egymást kell legyőznünk, a sokszólamúság helyett egy kizárólagos és igazságosztó hangot kell követnünk, és akkor minden bajunkra orvosságot találunk, minden gondunk megoldódni látszik”. Véleménye szerint a “hol rontottuk el” típusú viták nem visznek előbbre. 


Korodi Attila parlamenti képviselő felszólalásában az új, jobb korszakról beszélt: “Higgyék el, valóban egy új fejezet kezdődött Szövetségünk életében, ez az az új fejezet amelyben sikerült az elmúlt húsz év tanulságait úgy levonni, hogy abból a következőkben építkezzünk”. Korodi is szolidaritását fejezte ki a párt perbe fogottjaival, hozzátéve: “Nehéz úgy dolgozni a közéletben, szembenézni ennek kihívásaival, hogy a román állam egyes szervei folyamatosan azon vannak, hogy ezt ellehetetlenítsék”.


Vége. Mind a nyolc kongresszusi dokumentumot elfogadták. Biró Rozália, az SZKT elnöke megköszönte a szervezési munkát, majd bezárta a kongresszusi munkálatokat.

[Forrás: Itthon.ma, MTI, RMDSZ.ro]
Impresszum