Románia nem "ül ölbe tett kézzel", határőrizetét megerősítette, de a határok lezárása képtelenség - jelentette ki Victor Ponta kormányfő a román külképviseletek vezetőinek éves értekezletén az Európát elözönlő bevándorlókra utalva.



A szociáldemokrata miniszterelnök Traian Basescu volt államfő kijelentésére reagált, aki egy interjúban kifejtette: Romániának el kellene utasítania a menedékkérők átvételét más uniós országoktól, mert nem lenne képes integrálni őket.
    
"Azt állítani, hogy a muzulmánok mind terroristák, ez demagóg, populista képtelenség. Mint ahogy az is, hogy zárjuk le a határokat, ne fogadjunk be senkit. De amikor a románok szabadon utazhattak Európába, az tetszett, igaz? Nekünk európai politikát kell folytatnunk" - reagált Basescu kijelentésére a román kormányfő.
    
Hozzátette: a legfelső védelmi tanács dönti majd el, milyen álláspontra helyezkedik Románia a menekültek és bevándorlók ügyében. Ponta ezzel az elnöki hivatal európai ügykért felelős tanácsadójára is rácáfolt. A tisztségviselő kedden már eldöntött tényként említette, hogy Románia 1705 menekültet vesz át az önként vállalt uniós kvótarendszer alapján Olaszországtól és Görögországtól, akik novembertől kezdődően érkeznek az országba.
    
Ponta szerdai kijelentése arra utalt, hogy a bukaresti kormány még nyitott kérdésnek tekinti, milyen álláspontot képviseljen az európai egyeztetéseken abban az ügyben, amelyet - bár Romániát nem érintette eddig a bevándorlási hullám - Ponta is az utóbbi évek legsúlyosabb európai válságának nevezett.
    
Ponta a szerdai értekezleten Moldova európai integrációjának támogatását nevezte a román külpolitika legfontosabb feladatának. A román kormányfő második prioritásként Bukarest regionális kapcsolatrendszerének megerősítését említette.
    
"Vannak olyan szomszédjaink, akikkel csak szomszédok vagyunk, de fontos, hogy baráti viszonyt is kialakítsunk velük" - jelentette ki Ponta anélkül, hogy részletezte volna, mire utal. Harmadik feladatként a diplomáciai kapcsolatok gazdasági hasznosítását nevezte meg a román miniszterelnök a külképviseletek vezetőinek éves értekezletén.

[MTI]
Címkék: Victor Ponta
Impresszum