Kalotaszeg fővárosában az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete szeptember 1-jén tisztújítást tartott. Vincze János leköszönő elnök mandátuma alatt elért eredményeiről, az elmúlt két év szervezéséről és a helyi szervezet gyarapodásáról számolt be.

Csüdöm Ferenc
Csüdöm Ferenc


A tisztújításon Mátis Jenő alelnök a Néppárt országos stratégiáját ismertette, Soós Sándor megyei elnök az elkövetkező év feladatairól beszélt, Mihály Ágnes Kalotaszegért felelős megyei alelnök pedig a térségen belüli helyzetről értekezett a közgyűlés résztvevőivel. 

Az elkövetkező két évre megválasztott elnökség élére Csüdöm Ferenc vállalkozónak szavaztak teljes bizalmat. Alelnökként Vincze János, Bíró Lajos, Bokor János, György István, Búzás Márton és Lukács István fogja az újonnan megválasztott elnök munkáját segíteni.

Csüdöm Ferenc elnöki székfoglalójában bizakodóan tekintett a 2016-os önkormányzati választásokra, kifejtve, hogy addig a helyi szervezet tagsága sok feladatot el kell még végezzen. Elsőként a szeptember 11-13. között sorra kerülő Kalotaszegi Napok megszervezésében vállalnak szerepet. 

[Forrás: közlemény]
Impresszum