Árvíztől való állandó rettegésben él félszáz család a Csíkszeredához tartozó Zsögödben. A probléma nem új keletű. Már számos alkalommal mosta el a Fitód patak partján lévő háztartásokat a zivatarok után a hegyekből hirtelen alázúduló áradat.

A Suta-tó rehabilitálásával megelőzhetők lennének a Zsögödöt sújtó árvizek
A Suta-tó rehabilitálásával megelőzhetők lennének a Zsögödöt sújtó árvizek


A problémára létezik megoldás. A Suta-tó rehabilitálásával, megszűnnének az árvizek. Már évek hosszú sora óta készülnek az árvízvédelmi rendszer megvalósítására mindeddig sikertelenül.

A tervek szerint Csíkszentlélek alszegi részén, a Kerekfenyő-domb alatti területen épülne egy vízgyűjtő gát. Az árvízvédelmi rendszert a Suta-tó felújításával és gátjának megerősítésével egészítenék ki. Ezzel a beruházással szeretnék megoldani a zsögödi térség árvízmentesítését. Mindszent-patakán 400 ezer köbméter kapacitású tavat létesítenének, amely amellett, hogy felfogja a mindszenti és környékbeli csapadékot, áteresztőjével megfelelő szinten tudja tartani a vízhozamot. A Suta-tó esetében felújítanák a gátat és kitakarítanák a tavat, valamint a Fitód-patak szabályozását is elvégeznék.

A papíron létező tervekből, hogy mikor lesz valóság, nem lehet tudni. Az ígérgetések nem nyugtatják meg az érintetteket, akik a város rendes adófizető polgáraiként, joggal várják el a városvezetéstől helyzetük normalizálódását, de mindeddig a város elöljáróit hidegen hagyta a zsögödi családok sorsa.

Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önkormányzati képviselője, már számos alkalommal felemelte szavát az árvíztől veszélyeztetett emberekért. Úgy véli: „a zsögödi árvízprobléma megoldására nincs akarat a városvezetés részéről, ugyanis az árvízvédelmi rendszer megépítésével elkerülhetők lennének a Zsögödöt sújtó árvizek. A probléma megoldására tett ígéretek üres szavak maradtak, pedig Szentlélek és a megyeszékhely önkormányzata közös fellépése eredménnyel járhatna, annál is inkább, mert a két településnek egy közös egyesülete is van, amit az említett területek rendezése kapcsán hoztak létre”.

A zsögödiek számára a legszomorúbb esztendő 2010-ben köszöntött be. Azon a nyáron két hét leforgása alatt fél tucatszor mosta el a hömpölygő áradat a településrészt. Több idős embert is a tűzoltóknak kellett kimenteniük gumicsónakok segítségével. A városvezetés a sokadik árvíz után, annyit tett, hogy a patakmedret kikotortatta. Azóta újra gaz és bokor verte fel a medret.

Tőke Ervin képviselő a városi testület legutóbbi ülésén is felemelte szavát a zsögödiekért. Felhívta a városvezetés figyelmét, hogy gyakoroljon nyomást az Olt Vízügyi Igazgatóság vezetőségére a súlyos probléma megoldása érdekében. Interpellációjára a néppártos képviselő megnyugtató választ nem kapott.

[Itthon.ma]
Impresszum