Áprilisban a teljes népesség 28 százaléka választotta volna miniszterelnöknek Orbán Viktort, októberre viszont másfélszer többen, a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott így - derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz megbízásából készített felmérésből, amelynek összefoglalóját az intézet szerdán juttatta el az MTI-hez.



A felmérés összefoglalója szerint a kormányfő támogatottsága az októberben változatlanul 34 százalékon álló kormánypárti táborénál is magasabb. Orbán Viktor támogatottságának erősödése a bevándorlás-ügyben kialakult tartós nemzeti egységnek, valamint annak köszönhető, hogy továbbra sincs ellenfele a pártvezetők között.
    
Az elemzésben az olvasható, amíg Orbán Viktor támogatottsága erősödött az elmúlt fél évben, Vona Gábort közel feleannyian választanák csak kormányfőnek: a Jobbik elnökét áprilisban a megkérdezettek 13 százaléka választotta volna miniszterelnöknek, októberben csak 7 százalék. 
    
A baloldali pártvezetők közül továbbra is Gyurcsány Ferencet (Demokratikus Koalíció) választanák a legtöbben miniszterelnöknek, őt áprilisban a megkérdezettek 10 százaléka, októberben a 7 százaléka tartotta alkalmasnak a posztra. Tóbiás József, Szigetvári Viktor, illetve Schiffer András támogatottsága egyaránt 1 százalékos. Karácsony Gergely PM-es politikust áprilisban még a megkérdezettek 6 százaléka választotta volna miniszterelnöknek, októberben már csak 3 százalék. További 2 százalék egyik pártvezetőt sem választaná kormányfőnek, de nem is tudott erre alkalmas személyt megnevezni. Az ebben a kérdésben bizonytalanok, illetve nem válaszolók aránya 35 százalék - olvasható az elemzésben. 
    
A felmérés szerint a Fidesz-KDNP tábora szeptemberre 34 százalékra erősödött vissza az előző hónapokhoz képest, és a kormánypárti tábor októberben is változatlanul 34 százalékon áll. A Jobbikkal ugyan szeptemberben még 17 százalék szimpatizált, októberre viszont 12 százalékra csökkent a párt szimpatizánsi tábora. Az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, valamint az LMP tábora statisztikai értelemben nem változott szeptemberhez képest. 
    
A szocialisták 1 százalékpontos veszteséggel 7 százalékon, a DK változatlanul 5 százalékon, az Együtt 1 százalékpontos többlettel 2 százalékon, a PM 1 százalékon, míg az LMP változatlanul 4 százalékon áll. Az egyéb párttámogatók aránya most is 3 százalék. A rejtőzködők és nem szavazók összességében a szeptemberi 28 százalék után ezúttal a teljes népesség 32 százalékát teszik ki - olvasható a tájékoztatásban. 
    
A potenciális szavazók alapján a pártok támogatottsága a következő: a Fidesz-KDNP 45, a Jobbik 22, MSZP 10, a DK 9, az Együtt 2, a PM 1, a Liberálisok 1, az LMP 5, az egyéb pártok potenciális szavazói tábora pedig ugyancsak 5 százalékos. A potenciális táborok arányának változása mögött a szimpatizánsok egymáshoz viszonyított aktivitásának minimális változása áll, érdemi elmozdulás nem volt a potenciális szavazói táborok esetében szeptemberhez képest. 
    
A Nézőpont Intézet október 17-21. között, ezer ember kiválasztásával, reprezentatív mintán végezte el telefonos kutatását. A felmérés hibahatára legfeljebb 3,2  százalék.

[MTI]
Impresszum