2015. november 5. / 14:20

Szávay István beperelte Romániát

Szávay István a Jobbik alelnöke beperelte a román államot Straßburgban húszezer euróra a tavalyi, egy évre szóló, az ország területéről történt kitiltása miatt. Szávay Facebook-bejegyzésben ismerteti a történteket.



"Bepereltem a román államot Straßburgban húszezer euróra a tavalyi, egy évre szóló, az ország területéről történt jogtalan és indokolatlan kitiltásom miatt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elsőként megvizsgálja a beérkező kereseteket, amelyek 75-80%-át formai vagy illetékességi problémák miatt visszautasítják, az én ügyem azonban átment a szűrőn, iktatásba került és tárgyalni fogják majd, erről kaptam nemrégiben értesítést.

A mellékelt levél magyar fordítása kb. a következő:

"Ügyvéd Asszony, az iktatás megkapta az Ön levelét. A dokumentum a fenti számmal iktatásra került, ezt a számot minden olyan iraton szerepeltetni kell majd, amely ezzel az üggyel összefügg. A mellékletben megtalálhatók a vonalkódok. Minden egyes alkalommal, amikor az üggyel kapcsolatban levelet fogalmaznak meg, a vonalkódot az első oldal jobb felére kell ragasztani.



A benyújtott információk és dokumentumok alapján a bíróság, amilyen hamar az lehetséges napirendre tűzi majd az ügyet. Az eljárás alatt csak akkor kell személyesen megjelennie, ha erre meghívást kap. A meghozott határozatokat Önnel ismertetni fogják.

Amennyiben a levelezési címében változás áll be, köteles azt a bíróság tudomására hozni. Ugyanígy informálnia kell a bíróságot, ha az üggyel kapcsolatban bármilyen fontos információra szert tesz, illetve el kell küldeni azon határozatok másolatát, amelyeket az ügy kapcsán hazai hivatal hoz meg.

A feldolgozandó iratok hatalmas mennyisége miatt az iktató hivatal közli, hogy a benyújtott leveleiről külön értesítést a hivatalba való megérkezésről nem fog küldeni. Javasoljuk, hogy leveleit tértivevénnyel küldje meg részünkre.”

Köszönöm Menyhárt Gabriella ügyvéd munkáját és K.A. fordítását.

Várjuk tehát a fejleményeket!"

[Forrás: Szávay István Facebook-oldala]
Impresszum