Vona Gábor szerint maga Orbán Viktor is annak a politikai elitnek a tagja, amelyet a magyar miniszterelnök bukottnak nevezett Tusnádfürdőn. Alább a Jobbik elnökének közleménye olvasható:

Kétségtelen tény, ahogy azt Orbán Viktor is említette, hogy Európa vezetői az elmúlt évtizedekben mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek. Sajnos ez hazánkra nézve is igaz, hiszen a XX. század pártjai, a Fidesz és az MSZP is ugyanabból az alomból nőttek ki, ugyanannak a politikai elitnek a részesei, amely Orbán szerint megbukott. 

A Fidesz és az MSZP kéz a kézben szavazta meg a lisszaboni szerződést 2007-ben, mely az Európai Unió jelenlegi helyzetének alapja, a XX. századi pártok szüntették meg többek között a határőrséget, amelyre most égető szüksége lenne az országnak. Ennek az elitnek a bukását bizonyítják az elitellenes politikai pártok erősödései szerte Európában Ausztriától Nagy-Britannián és Franciaországon át Németországig, ennek az elitnek a bukása és az új, elitellenes politikai erők megerősödése hamarosan hazánkat is el fogja érni.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke
Impresszum