Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, a kutatócsoport első kiadványa néhány hónapon belül megjelenik, ez a magyar békedelegáció naplója lesz - mondta Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot vezető történész az M1 aktuális csatornán vasárnap.



A kötet eddig magyarul meg nem jelent dokumentumok alapján arról fog szólni, hogy miként dolgozott a magyar békedelegáció Párizsban - ismertette.

Kitért arra, hogy egyenlőre olyan dokumentumok nem kerültek elő, amelyek radikálisan megváltoztatnák az eddigi tudást, felfogást a békeszerződésről, de ilyen írások felbukkanását nem lehet kizárni.

Több kollégája végez vizsgálatokat, levéltári kutatásokat, egyebek között Rómában, Bukarestben és az Egyesült Államokban. Minden eredmény elérhető lesz könyv formájában vagy az interneten - jelezte. Ablonczy Balázs elmondta: a csoport több tudományág képviselőiből, történészekből, földrajztudósokból, szociológusokból, irodalomtörténészekből áll, akik hosszabb távú folyamatokat figyelnek, és olyan eddig nem vizsgált témaköröket is megvilágítanak, mint a menekültkérdés és a menekültek integrációja.

[MTI]

Címkék: Trianon
Impresszum