Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerint a kettős állampolgárság legalizálásával Pandora szelencéjét nyitnák ki. Ezt a kijevi diplomácia vezetője azon a sajtótájékoztatón mondta el, amit a magyar, a cseh és a szlovák kollégájával közösen tartott.



Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint Klimkinnek ez volt a válasza a Szijjártó Péter által felvetett javaslatra, miszerint egy külön egyezségben rendelkezzenek az ukrajnai magyarok kettős állampolgárságának jogállásáról, hogy amiatt senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés.

Klimkin a kettős állampolgárság elfogadásának határozott elutasítását az Ukrajna iránt megnyilvánuló orosz katonai agresszióval magyarázta, szerinte azzal Pandora szelencéjét nyitnák fel, s az bizony beláthatatlan következményekkel járhat.

Ugyanakkor sietett megnyugtatni magyar partnerét, hogy Ukrajnában nem lesz bántódásuk azoknak a kárpátaljai magyaroknak, akik rendelkeznek az anyaországuk útlevelével is.Emiatt senkit nem fognak felelősségre vonni – jelentette ki.



Szijjártó Péter a maga részéről egy teljességgel elfogadott európai gyakorlatról beszélt a kettős állampolgárság intézményét illetően. Értésére adta Kijevnek, hogy Magyarországnak komoly elvárása Ukrajnával szemben, hogy fejezzék be a kárpátaljai magyar intézmények vegzálását, és mindazokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a magyar kisebbség jogait korlátoznák.

Mint az ismert, Orbán Viktor magyar miniszterelnök még március 30-án, az Európai Néppárt máltai értekezletén vetette fel Petro Porosenko ukrán államfőnek, hogy megállapodásban rögzítsék a kárpátaljai magyarok kettős állampolgárságának ügyét. Orbán Viktor felvetését azonban az ukrán média előtt elhallgatta az államfői hivatal sajtóosztálya, helyette azt hangsúlyozták, hogy Porosenko számon kérte Orbánon az autonómiatörekvésekről tett budapesti kijelentéseket.

[Forrás: Karpathir.com]
Impresszum