A techcégek mint két elefánt tornyosulnak a „kisegér” Magyarország felett – derül ki a Világgazdaságban ma közölt interjúból. A magyar kormány és az Európai Unió sem adta fel a nagy nemzetközi internetes cégek megadóztatását, de a folyamat lassan halad – nyilatkozta Deutsch Tamás.



„Fenyegetik Magyarországot a nagy hatalmú multik, ezért nem sikerül a kormánynak megadóztatnia az olyan adóelkerülő tech-cégeket, mint a Google és a Facebook” – erről beszélt a Világgazdaságnak Deutsch Tamás digitális jóléti programért felelős miniszteri biztos. A napilap mai számában közölt interjúban a fideszes politikus „nagy elefántokhoz” hasonlította a multikat, amelyekkel Magyarország mint egy „kisegér” áll szemben.

„Kisegér, ha rád lépnék – ami persze nem áll szándékomban – eltaposnálak. Erre persze az egér joggal gondolhatja: lehet, hogy ez nem csupán üres mondat volt az elefánt részéről, hanem bizony mégiscsak fenyegetés” – szemléltette hazánk kiszolgáltatottságát Deutsch.

Másik probléma a politikus szerint, hogy vannak olyan uniós tagállamok, mint például Írország és Nagy-Britannia, amelyeknek érdeke a jelenlegi szabályozás fenntartása. A Google és a Facebook Európában befizetett adójának 90 százaléka az említett két szigetországot gazdagítja.

Deutsch Tamás digitális jóléti programért felelős miniszteri biztos
Deutsch Tamás digitális jóléti programért felelős miniszteri biztos


A kormány tavaly májusban bejelentette: innovatív adózási megoldásokkal bírnák fizetésre a hazánkban népszerű tech-óriásokat. Erre azért lenne szükség, mert becslések szerint a Google és a Facebook Magyarországon keletkező bevételéből 20 milliárd forintot visz ki adózatlanul. A két cég ugyanis az uniós adóparadicsomként számon tartott Írországban jegyezte be európai képviseletét.

A kormány azonban hiába üzent hadat az adóelkerülő multiknak. Miként az a Világgazdaságban közölt interjúból kiderült, Magyarország eddig képtelen volt érvényesíteni az érdekeit. Az ezt feszegető kérdésre Deutsch azt felelte, „a folyamat elindult, lassan, de valami elkezdődött”. A politikus hozzátette, a multik megadóztatása miatt módosította a kormány a reklámadó törvényt, illetve felhatalmazta az adóhatóságot, vizsgálja meg, hogy eddig mekkora összeget kellett volna a cégeknek befizetniük. Uniós szinten vizsgálják továbbá az európai szerzői jogi szabályrendszer átalakítását. Ennek célja, hogy a Facebook és a Google felületein közzétett tartalom után a tech-óriások fizessenek.

[Forrás: vg.hu]
Impresszum