A legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, a polgári Magyarország egyedüli biztosítéka a Jobbik 2018-as választási győzelme. A Jobbik elnöke leszögezte, a legfontosabb programpontja, hogy minden magyar boldogulni tudjon a Kárpát-medencében, a szülőföldjén.



Vona Gábor az IT előtt tartott előadásának kezdetén sorsdöntőnek nevezte a 2018-as választásokat, ugyanakkor szerinte egész más a tétje, mint amit erről kommunikálnak. Orbán Viktor azt mondja, hogyha nem a Fidesz nyer, akkor jönnek a migránsok, holott a Jobbik a határőrséggel sokkal jobban meg fogja védeni az országot, miközben „a kormányzat migrációs-politikája a Jobbik évekkel ezelőtti programjának az átvétele", tette hozzá az ellenzéki politikus.

Hazugságnak nevezte azt is, amit a baloldaltól lehet hallani, miszerint 2018-ban Oroszország és Európa között választunk, hiszen a Jobbik győzelmével független európai ország maradna hazánk.

Vona Gábor ezzel szemben úgy ítéli meg a választások valódi tétjét, hogy Magyarország, illetve a társadalom elindul-e azon a fejlődési pályán, amelyet 1989-ben el kellett volna kezdenie. „Egy posztszocilista ország maradunk, egy posztszocialista vezetővel", vagy pedig egy dinamikus, fejlődő és pezsgő országot építünk, ahol végre a politika nem azt fogja képviselni, mint most.

„Korrupció és erőszakosság, erről szól a Fidesz" – szögezte le a pártelnök, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi kormánynak nem Magyarország felemelése, hanem csak egy szűk klikk hetedízigleni meggazdagodása a célja.

„A Jobbik kormányra jutása azért is nagyon fontos, hogy a társadalom átélje, hogy van igazság. Az elszámoltatás egyetlen biztostéka a Jobbik"– hangoztatta Vona Gábor.

Ugyanakkor figyelmeztetett, hiába van óriási tétje a választásoknak, „úgy kell őket legyőzni, hogy közben ne változzunk olyanokká, mint ők". Véleménye szerint, ha a Jobbik is használná a Fidesz méltatlan eszközeit, azzal rálépnének az útjukra és azt nem szabad engedni, mivel a "a Jobbik jövője Magyarország jövője". De ehhez el kell azt dönteni, hogy milyen Magyarországban szeretnénk élni – tette hozzá.


A Jobbik elnöke arra hívta fel a fiatal hallgatósága figyelmét, hogy egy nagyon nehéz és hektikus évszázad lesz, a XXI. század, rengeteg új problémával. Kitapinthatónak érzi a következő generáció bizonytalanságát, éppen ezért szerinte a legfontosabb tétel, aminek meg kell valósulnia az előttünk álló évtizedekben, hogy „mindenki a szülőföldjén boldogulhasson!"

Ez igaz a szírekre is, de magyarként mégis azt szeretné a legjobban, hogy minden magyar boldogulhasson a szülőföldjén, a Kárpát-medencében, hogy ne legyen kényszer az elvándorlás. Ennek elérése legyen a legfontosabb cél – húzta alá.

„Elképesztően bánt, hogy a kormányfő nem foglalkozik az elvándorlással, mint kulcsproblémával"
– jelentette ki Vona Gábor, felidézve, hogy a kormánypártban úgy vannak ezzel a tragédiával, hogy még jó is az, hiszen a külföldön dolgozó fiatalok pénzt küldenek haza.

Jellemzőnek nevezte, hogy egyetlen olyan párt sincs, amely leírta volna milyen Magyarországot szeretne, ezt csak a Jobbik által elfogadott elvi nyilatkozatban fektették le. Szerinte Orbán Viktornak már nincs víziója az ország jövőjéről, csak a saját maggazdagodása érdekli.

Vona Gábor két pontot emelt a Jobbik elvi nyilatkozatából. 

1. Polgári Magyarország

Ezzel kapcsolatban meghatározta, hogy a polgár két dologgal rendelkezik. Tudással, amivel képes eligazodni a világban, valamint anyagi függetlenséggel - így képes autonóm döntéseket hozni. Ennek a polgári létnek az elvétele zajlik ma Magyarországon – fűzte hozzá.

A tudás elvétele nemcsak az oktatás elzárásával zajlik, hanem azzal az elképesztő megtévesztéssel, manipulációval, ami a közmédiában folyik. „A Fidesz nem megoldani szeretné a migráció problémáját, hanem használni akarja azt. Mennyire szereti, becsüli az állampolgárait, ha ilyen eszközöket használ?"
– tűnődött el a pártelnök, hozzátéve, hogy ma Magyarországon nem létezik anyagilag független ember sem, hiszen mindenki fél: a közmunkástól a vállalkozóig.

Fotó: Béli Balázs
Fotó: Béli Balázs


„Ez nem egy polgári Magyarország" - szögezte le a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, hozzátéve: ha kormányra kerülnek, nem akar olyan országot, ahol az ellenzék pártjai, szimpatizánsai félelemben élnek, mivel ők is ennek a társadalomnak a részesei. „A polgári Magyarország ideálját Magyarországon csak a Jobbik képviseli"– mutatott rá.

2. Együttműködő társadalom, közösség

Vona Gábor szerint nem elég, hogy legyenek öntudatos polgárok, ha nem tudnak együttműködni, szükséges magyar közösségben is gondolkodni. „De ahhoz, hogy közösséggé váljunk, meg kell tanulnunk egymást tisztelni" – fogalmazott. Közölte: a Jobbik küldetése, hogy megvalósítson egy XXI. századi társadalmi kiegyezést.

A politikus szerint az eddigi kormányok csak a társadalmi törésvonalakra építették a politikájukat, és a Botka László-Orbán Viktor páros is ezt folytatja, egymással riogatják a szavazóikat. Ugyanilyen aljasnak nevezte, ahogy a Fidesz a nyugdíjas szavazóival bánik;  „ez lenne a hála, hogy időskorúkra nyugalom helyett hergelik őket?" Valakinek ezt meg kell állítania, és ezt nem a nyugdíjasok ellen, hanem értük mondom – tette hozzá.

Magyarország felemelkedésének csak az egyik, igaz fontos momentuma a 2018-as választás.  „Nem az lesz a nehéz munka, hogy megnyerjük a választásokat, és utána a fideszeseket a megfelelő helyre tegyük, az igaz munka utána kezdődik, hogy Magyarországot rendbe tegyük" - adta útravalónak a Jobbik IT számára Vona Gábor.

[Forrás: alfahir.hu]
Impresszum