2017. szeptember 16. / 17:15

Kezdetét vette a Nemzeti Vágta

Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.



„A 10 éves Nemzeti Vágta képessé vált megmutatni minden erényét. Összegyűjti a magyarokat a szélrózsa minden irányából, hogy egyesüljenek hagyományaik megélésében. A vágta immáron nemcsak egy versenysorozat, hanem a Kárpát-medence és a világ magyarságának legnagyobb lovas eseménye” – mondta ünnepi megnyitó beszédében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette: a huszárság méltán szerzett hírnevet Európában és világszerte a történelem során. Köszönetet mondott a hagyományok újjáélesztéséért többek között a fennállása 25. évfordulóját ünneplő Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek, a vágta szervezőinek és a versenyen indulóknak is.

„Tíz éve a vágta alapítói mertek nagyot álmodni, a lovaglás, a lovak és a hagyományőrzés szeretetét akarták megosztani mindenkivel” – emlékezett vissza beszédében Székely Tibor, a vágta főkapitánya. Az ünnepi beszédek után Vargha Tamás és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovas Szövetség elnöke az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Hősök Emlékművénél. Majd 100 hagyományőrző huszár által végrehajtott karusszel formáció bemutatóját követően bevonultak a résztvevő 72 település versenyzői és megtették ünnepélyes fogadalmukat. 

A megnyitón felvonultak az ország különböző tájairól és határon túlról érkezett hagyományőrző csoportok, a Kassai Lajos Lovasíjász Iskola tagjai és a Győri Ördöglovasok is, akik a kétnapos vágta során külön bemutatón is szórakoztatják a közönséget.

A délután első versenyprogramja a kishuszár vágta előfutamai, majd elkezdődnek a települések előfutamai is. Kora estig a versenypálya közönsége megtekintheti a fogatvágta előfutamait is. A futamok szünetében szüreti felvonulás és a vágta tánccsoportjának előadása lesz látható. Este lovas táncosok közreműködésével fellép az Ország Táncháza, majd a versenypályán különleges hortobágyi méneshajtás és tüzes vágta lesz. 

[MTI]


Impresszum