Románia 1866-ban a porosz Hohenzollernek mellékágából származó Károlyt választotta fejedelmének. Az energikus uralkodó hatékony hadsereget szervezett, 1877-ben Oroszországgal szövetségben legyőzte Törökországot. A zsákmányolt ágyúkból öntötték a vaskoronát, amivel 1881-ben királlyá emelték. 1914-ben unokaöccse, Ferdinánd követte a trónon, aki az antanthoz csatlakozva növelte országát több mint kétszeresére. Hazánk rovására.



A náci Németország sikereinek hatására Románia 1940-ben szakított nyugati patrónusaival, és Hitler oldalára állt. A 19 éves Mihály király helyett Antonescu tábornok diktátorként kormányzott, ő vitte bele az országot a Szovjetunió elleni háborúba.

Amikor a Vörös Hadsereg 1944 augusztusában Iasinál áttörte a frontot, a király a palotájába hívatta Antonescut, testőreivel letartóztatta, és utasította a hadsereget, hogy forduljon a németek ellen. Katonái – nem úgy, mint Horthy tisztjeinek nagyobb része – engedelmeskedtek, és ezzel eldőlt, hogy Észak-Erdély Romániáé lesz. Mihály király világosan látta, hogy ezt diktálja a román nemzeti érdek. Ha Magyarország 1944. március 19-én legalább jelképesen szembeszáll a német megszállókkal, megelőzte volna Romániát, sőt Szlovákiát is. Határaink másként alakulhattak volna.

Mihály királyt a győztes szövetségesek ünnepelték és kitüntették, de mivel szembeszállt a kommunisták egyeduralmával, Sztálin elrendelte eltávolítását: 1947. december 30-án lemondásra kényszerítették. A száműzött uralkodó svájci emigrációjából figyelte, hogyan teszi tönkre országát a kommunista diktatúra.

Évtizedekkel később csatlakozott ahhoz a magyar–román nyilatkozathoz, amelyet 1989. június 16-án adtak ki „a Magyar Demokrata Fórum és a Nyugaton élő demokratikus meggyőződésű román emigráció tagjai” Nagy Imre és mártírtársai budapesti újratemetése napján. Az aláírók hangot adtak meggyőződésüknek, hogy a két nemzet közötti kapcsolatok javulását „egy demokratikus irányú általános európai átrendeződéstől” várják. Ennek keretében „Erdélynek, mely az egymást kölcsönösen kiegészítő kultúrák földje volt és maradt, a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. (…) Biztosítani kell mindegyik nemzet jogát az autonóm politikai képviselethez és a kulturális autonómiához. Ezek megvalósítása megköveteli – többek között – a magyar nyelvű oktatás megszervezését minden fokon, beleértve a kolozsvári magyar egyetem visszaállítását is”. A Ceausescu-rendszer utolsó napjaiban Mihály király a Magyar Televízión keresztül románul szólt népéhez a demokrácia érdekében. Ám a fordulat után Ion Iliescu elnök kitiltotta országából, csak a demokráciát utóbb helyreállító Emil Constantinescu hívta haza 1997-ben.

Amikor a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem 2007. április 12-én díszdoktorrá és tiszteletbeli szenátorrá avatta az egykori uralkodót, a kitüntető címeket megköszönő beszédében Mihály király síkra szállt Románia „sokat szenvedett” magyar nemzetiségű polgárainak jogai, hagyományai, nyelvük megőrzését szolgáló törekvései és az etnikai türelem mellett is. A demokrácia, a jogállam és a kisebbségi nemzeti közösségek jogai iránti elkötelezettsége világnézetéből, rövid uralkodói időszaka és hosszú élete tapasztalataiból, nem utolsósorban a számára otthont adó, többnemzetiségű Svájc példamutató föderatív berendezkedésének ismeretéből és követendő példájából fakadt. Mihály király december 5-én, 96 évesen hunyt el Svájcban. Csak remélni lehet, hogy politikai elvei nem szállnak vele együtt a sírba.

Jeszenszky Géza

[Forrás: MNO]
Címkék: Mihály király
Impresszum