A Jobbik elfogadhatatlannak tartja az Ukrán Választási Bizottság parlamenti körzethatárokkal kapcsolatos döntését, ez az ellenzéki párt szerint továbbra is ellehetetleníti az önálló magyar parlamenti képviselet megteremtését.

Szávay István
Szávay István


A döntés különösen felháborító annak fényében, hogy Petro Porosenko ukrán elnök és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség korábban megállapodást kötött, amely szerint az elnök támogatja a helyi magyarság parlamenti képviseletének lehetővé tételét - olvasható Szávay Istvánnak, a Jobbik alelnökének MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írta, a Jobbik helyesnek tartja és üdvözli, hogy a döntés ellen a nemzetpolitikai államtitkárság is felemelte szavát. Fontosnak tartják ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy a felháborító döntés elkerülhető lett volna, ha a kormányzat nemcsak most, a határozat megszületését követően eszmél fel, hanem az ukrajnai válság kapcsán első perctől a magyar közösség érdekeinek képviseletében lépett volna fel.

Ismételten bebizonyosodott, hogy a kizárólag a jó kapcsolat kialakítására és a jószomszédi viszonyra törekvő, az EU elvárásainak mindenben megfelelni akaró, ezért a határozott nyomásgyakorlásról lemondó diplomácia nem járható út - rögzítette az ellenzéki politikus, aki szerint minden tárgyalás során megalkuvást nem tűrő magyar nemzeti érdekképviseletre van szükség.

A nemzetpolitikai államtitkárság kedden elfogadhatatlannak nevezte az ukrán Központi Választási Bizottság döntését, amely megakadályozza a kárpátaljai magyarságot az önálló parlamenti érdekképviselet megteremtésében.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a magyar kormány továbbra is támogatja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek a magyar választókerület kialakítására vonatkozó kérését. Felszólítja Ukrajna jelenlegi vezetését, hogy az európai demokratikus elvek, a jogállamiság és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása jegyében tisztázza és rendezze a törvénytelen helyzetet, ezáltal is segítve a nemzetiségek békés együttélését, és az ország stabilitásának megerősítését.  

Az ukrán Központi Választási Bizottság augusztus végén jelölte ki a 2014. október 26-ra kitűzött előrehozott parlamenti választások egyéni választási körzeteinek határait, változatlanul hagyva a kárpátaljai tömbmagyarságot több körzetre osztó, magyar képviselő parlamentbe juttatását ellehetetlenítő korábbi körzethatárokat.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szeptember 1-jén Ungváron kiadott nyilatkozatában határozottan elítélte az ukrán Központi Választási Bizottság döntését, amellyel megfosztotta a 150 ezres kárpátaljai magyarságot a parlamenti képviselet megszerzésének lehetőségétől.

[MTI]
Impresszum