2014. december 22. / 17:10

Magyar politikust tiltott ki Ukrajna

Ezúttal Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét, indoklás nélkül. A Jobbik felszólította a kormányt, hogy valamennyi kitiltási ügyben olyan határozottan lépjen fel, mint ahogyan tette ezt az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban.

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője és alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: míg az amerikai kitiltási ügyben a kormányzat rendkívül határozottan lépett fel, bizonyítékokat és tájékoztatást követelt, addig az ellenzéki politikusok és közéleti szereplők a környező országokból történő kitiltásának esetében semmit sem tettek.

Szávay öt évig családját sem látogathatja. Indoklás a kitiltásra ezúttal sincs!
Szávay öt évig családját sem látogathatja. Indoklás a kitiltásra ezúttal sincs!



A radikális ellenzéki párt politikusa emlékeztetett: őt és Zagyva György Gyula korábbi jobbikos országgyűlési képviselőt idén márciusban egy évre kitiltották Romániából, ennek ellenére a magyar külügytől semmilyen segítséget és tájékoztatást nem kaptak az esettel kapcsolatban. A Jobbik alelnökének csak hónapokkal később, ügyvédi segítséggel sikerült valamiféle nyilatkozatot kicsikarnia a román hatóságoktól, de ebben sem szerepelt semmiféle konkrétum kitiltására vonatkozóan. A Magyar Gárda és a Betyársereg egy-egy vezetőjét pedig ugyanekkor úgy tiltották ki Romániából, hogy már hónapok óta nem is jártak az országban – tette hozzá a politikus.


Az elmúlt hónapokban a Jobbik több politikusát tiltották ki Ukrajna területéről a krími és az elszakadni kívánt kelet-ukrajnai területeken tartott választások miatt. Hasonló sorsra jutott Ifj. Hegedűs Loránt is, aki csupán az ukrán határon értesült arról, hogy kitiltották az országból. Azóta sem kapott semmiféle tájékoztatást, vagy segítséget a magyar hatóságoktól.


Szávay István továbbá beszámolt arról is, hogy nemrég az ukrán határra érve tudta meg, hogy 5 évig nem léphet be az országba. Az ukrán hatóságok döntésüket semmivel sem indokolták. A Jobbik politikusa ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez a lépés a magánéletét is érinti, hiszen felesége kárpátaljai magyar és ukrán állampolgár, így a karácsonyt is kénytelen lesz családjától távol tölteni, valamint a két éves keresztlányát sem látogathatja meg.


A Jobbik politikusa felháborítónak tartotta a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozzáállását és azt kérte: ne csak a kormányzathoz közel állók kitiltási ügyeivel foglalkozzanak. Mint mondta, "nem állapot", hogy egyenként tiltják ki azon politikusokat, akik a Kárpátalján élő magyarság lét- és jogbiztonságát tartják elsődlegesnek az ukrán válsággal összefüggésben.


Ukrajna jogállamiságáról a magyar kormányzatnak illene megkérdeznie a Kárpátalján élő magyarokat is – vélekedett Szávay István. Elfogadhatatlannak nevezte továbbá azt a diplomáciai gyakorlatot, miszerint a kormányzat nem a nemzet érdekeiért való kiállást, hanem az EU és az Egyesült Államok céljainak való megfelelést tekinti esdőleges szempontnak. Jelezte azt is, hogy levélben fordult az Információs Hivatal felügyeletét ellátó Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, akitől információkat vár a kitiltásokról.


A jobbikos politikus újságírói kérdésre válaszolva időhúzásnak minősítette az André Goodfriend amerikai ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztésére irányuló ügyészségi kezdeményezést, megjegyezve: a szándék szerinte az, hogy "minél bonyolultabb jogi csűrcsavarásba" menjenek bele. Holott, ha a NAV elnöke már igényelt volna amerikai vízumot, akkor már régen megtudhatta volna kitiltásának okát.


[alfahir.hu]

Impresszum