Az Országgyűlés kormánypárti képviselői leszavazták annak az országgyűlési határozatnak a napirendre vételét, amely jelentősen megkönnyítette volna a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, de tartósan külföldön élő állampolgárok szavazati jogának gyakorlását.



A javaslatot Szávay István, Vona Gábor és Farkas Gergely jobbikos képviselők nyújtották be.

A jelenlegi szabályozás csupán a kijelölt külképviseleteken teszi lehetővé a szavazást, amely sok esetben több száz, vagy akár több ezer kilométeres távot jelent, ezt a hosszadalmas és költséges utat pedig nem tudja mindenki vállalni.

A hétfői vitában a helyzet fonákságát Szávay István így foglalta össze: „Most az a helyzet, hogy ha egy székelyföldi és egy Magyarországról ’kikalandozott’ fiatal egy skóciai nagyvárosban közös albérletben él, akkor a magyarországinak el kell utaznia Londonba, hogy a választáson részt tudjon venni, miközben székelyföldi lakótársa postán kapja meg a levélcsomagot. Ez egy teljesen nonszensz, indokolatlan különbségtétel.”

Farkas Gergely elmondta, mindennél beszédesebb, hogy a vitában a kormánypártok részéről egy hozzászólásra sem tellett. „Ez a hozzáállás elszomorít több százezer fiatalt és kevésbé fiatalt, aki külföldre kényszerült, többek között a Fidesz kormányzásának köszönhetően. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy nem azért nem könnyítik-e a szavazást, mert tudják, hogy az érintettek nem a kormányt támogatnák szavazatukkal” – mutatott rá Farkas.

A határozati javaslatról végül kedden döntött a parlament: igen gombot nyomtak a Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői, valamint Bencsik János fideszes képviselő, illetve pár független politikus. Tartózkodott a kereszténydemokrata Rubvoszky György, a liberális Fodor Gábor, továbbá négy DK-s képviselő. A Fidesz és a KDNP képviselői lesöpörték az indítványt.

[Forrás és további infók: alfahir.hu]
Impresszum