Több mint 4700 középiskolás utazhat a határon túlra ünnepelni március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával.



A szervezet közleménye szerint a március 15-i diákutaztatási program keretében 105 középiskola pályázott sikerrel Kárpát-medencei utazási támogatásért. Így több mint 4700 magyarországi középiskolás diák utazhat a nemzeti ünnepen valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet közösen ott élő diáktársaival.

Iskolánként egy busznyian

Az iskolák közül március 15-én 41 intézményből utaznak Felvidékre, 42-ből Erdélybe, illetve Partiumba, 12 iskola utazik Délvidékre, három középiskolai csoport Szlovéniába és kettő Horvátországba.

A pályázat feltétele volt, hogy egy Kárpát-medencei határon túli település magyar középiskolájához látogasson a magyarországi középiskolás utazó csoport és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, amihez a Rákóczi Szövetség az utazó diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak.

Tavaly tízezren utazhattak

A szervezet 1994 óta hirdeti meg március 15-i diákutaztatási programját, amelynek a fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. A pályázatra bármely magyarországi középiskola jelentkezhetett. A szövetség múlt évi diákutaztatási programjai keretében március 15-én, június 4-én és október 23-án 332 Kárpát-medencei középiskola több mint tízezer diákja utazhatott.

[Forrás: MTI]
Impresszum