A Jobbikot és a „nemzeti radikális oldalt” nem a mások gyűlölete, hanem Magyarország, a magyar nemzet és az egymás iránt érzett szeretet tartja össze – mondta Vona Gábor szerdán, a Jobbik központi majálisán tartott előadásán.

Balczó Mátyás, a Barikád hetilap főszerkesztője és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Nemzeti Majálison. Fotó: MTI
Balczó Mátyás, a Barikád hetilap főszerkesztője és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Nemzeti Majálison. Fotó: MTI


Az ellenzéki párt elnöke a több száz fős hallgatósága előtt a Fekete bárány, fehér holló című új könyvét mutatta be és ennek kapcsán beszélt a Jobbik és saját maga céljairól, gondolatairól.

Beszédében úgy fogalmazott, hogy a Jobbikot nagyon egyszerűen meg lehet szüntetni: azokat a problémákat, amelyek a Jobbikot életre hívták, „mint egy társadalmi immunreakció”, meg kell szüntetni és akkor a Jobbik meg fog szűnni. Ilyen problémának nevezte, hogy adjanak munkát és megélhetést a magyar embereknek, teremtsenek biztonságot és adják vissza a nemzet büszkeségét. „Ha ezeket megteszik, akkor a Jobbik el fog tűnni, de ha nem akkor el kell viselni azt is, hogy meg fog erősödni” – tette hozzá.

Elmondta azt is: aki baloldaliként ma Magyarországon úgy érzi, hogy ő áll a jó oldalon, az „nem igazán nézett a dolgok mélyére”.

Vona Gábor szerint biztosan lesz a baloldalon összefogás, mert megvan a centruma: a pénz. Ezzel szemben a „nemzeti radikális oldal” értékek mentén egyesül éppen ezért a választások kapcsán sem koalícióban gondolkodnak, hanem értékrendekben.

Pártja politikájáról szólva elmondta: nem azt nézik, hogy hogyan lehet minél több embernek a kedvében járni, hanem az általuk választott értékrendhez kívánnak minél több támogatót találni.

A Magyar Gárda kapcsán leszögezte: a Jobbik és a Magyar Gárda történetét nem lehet szétválasztani egymástól. „A Jobbik és a gárda ugyanazon érzésnek, értékeknek a különféle megnyilvánulásai, amellyel a többi politikai párt és a hatalom nem tud mit kezdeni” – fogalmazott a pártelnök.

A Békemenetről szólva Vona Gábor elmondta: a magyar nemzet egy szabadságharcos nép, Orbán Viktor pedig jól érzi ezt és ügyesen kampányol ezzel, „de az nem szabadságharc, hogy a Fidesz a saját hatalmáért konfrontálódik az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutalappal (IMF), nem pedig a magyar nemzet érdekeiért”.

Elmondta azt is, hogy szerinte a cigányságnak két választása van: vagy épít, vagy rombol és „aki épít azt segítjük, aki rombol azt üldözzük”. Vona Gábor úgy véli, hogy a „cigánykérdést” a Jobbik tette a politikai közbeszéd részévé és ha a Jobbik nem lenne a parlamentben, akkor nem beszélnének erről a problémáról.

Kiemelte azt is: amíg az ügynöklisták és minden titkosított adat nem kerül nyilvánosságra a politikai pártok, az egyházak és minden közszereplő tekintetében, addig a magyar nemzet nem indulhat el a felemelkedés útján. Folytatta: Ha a Jobbik kormányra kerül, a titkosításokat feloldják, tabuk nélkül fogják kezelni az ügynöklistákat és átvilágítanak mindent, amit nem lehet tisztán átlátni. Olyan országokban, ahol ezt megtették, ott láthatóan beindult a fejlődés – húzta alá Vona Gábor.

Remek hangulat a a Romantikus erőszak együttes koncertjén a Jobbik központi majálisán a budapesti Hajógyári szigeten. Fotó: MTI
Remek hangulat a a Romantikus erőszak együttes koncertjén a Jobbik központi majálisán a budapesti Hajógyári szigeten. Fotó: MTI


A könnyed hangvételű, de komoly témákat érintő beszélgetés során szót ejtettek az oktatásról is. Vona Gábor történész és történelemtanár végzettséggel tudatában van annak, hogy amit a könyvek állítanak, sok esetben nem igaz. Mint fogalmazott, a történelem-tanításnak az a szentsége, hogy nemzetmentő fiatalokat kell nevelnie. Részletezték az ősi hagyományok és a modern technika kapcsolatát is, mint „tarsolyban okostelefon”. A Jobbik egy élő példa arra, hogy ez a kettő összefér: ha nem lenne internet, nem lenne Jobbik sem – jelentette ki Vona, utalva arra, hogy a nemzeti párt szinte csak a világhálón érhető el a cenzúra miatt.

Izraelről szólva megjegyezte: úgy csinálnak, mintha a Jobbik azzal ébredne reggel, hogy mi van Izraellel, pedig nem ők tartják napirenden a témát – fejtette ki Vona Gábor. Nem ők hívták be az izraeli kémrepülőt és a Kolosszeum világítását sem ők kapcsolták le – tette hozzá, majd folytatta: Ha valaki nem akarja, hogy ezekről beszéljenek, akkor üljön le velük, és semmisítse meg az érveiket, a beszélgetést pedig adja élőben a köztévé.

Szóba került a pártelnök egyházakról való véleménye is. Vona Gábor római katolikusként elmondta, hogy az egyház mind a világban, mind itthon messze van attól, aminek lennie kellene. Véleménye szerint a katolikus egyház vezetőinek a magyar nemzet pásztorainak kellene lenniük, de a nemzet védelmében nem sűrűn nyilakoznak meg. Felvetette, hogy a hazai egyházakat át kellene világítani, hiszen tény, hogy az előző rendszerben telenyomták ügynökökkel azokat. Kifejtette: érzékeny a téma, de a sebeket az igazságért fel kell tépni.

Képriport a Nemzeti Majálisról!

[Forrás: MTI, alfahir.hu]
Impresszum