2015. szeptember 5. / 19:41

Vona: Magyarország a magyaroké!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szerint egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország a magyaroké, "mindenkit becsülünk, de ide senkit nem kérünk". Kiosztotta az álszent Gyurcsányt is.



Vona Gábor a párt budapesti, Belügyminisztérium előtt tartott szombati demonstrációján az illegális bevándorlás megállításának megoldásaként a regisztráció eltörlését és a határ lezárását jelölte meg. Emellett a honvédség bevonását is szorgalmazta, abszurdnak ítélve, hogy az Afganisztánból hazatérő missziós katonák éppen afgánokat tartóztatnának fel a déli határon.

A Jobbik elnöke azt is hangoztatta: a migrációs helyzet megoldása nemzeti ügy, s noha le akarják váltani a kormányt, katasztrófahelyzetben a nemzeti egység számít. Ha a társadalom nem jól vizsgázik, akkor 50-100 évre eldőlhet Magyarország sorsa – vélekedett.

Véleménye szerint komolyan kell készülni arra, hogy még csak az elején tart a migrációs folyamat, "még szóba sem került fekete Afrika". Értékelése szerint a humanitárius katasztrófa nem a bevándorlókat fenyegeti, hanem a magyar embereket, államigazgatási, szociális, közbiztonsági és közegészségügyi szempontból. Elutasította a bevándorló gyerekek integrációját, iskoláztatását is.

Vona Gábor gusztustalannak minősítette, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök "terézapaként" fogad be bevándorlókat. Ha jó akar lenni, akkor azoknál kezdje a vezeklést, akiknek 2006-ban tönkretette az életét – üzente.

[Forrás: MTI]
Impresszum