2015. szeptember 6. / 17:52

Kitiltanák Svájcból Orbán Viktort

A svájci kormánykoalíció második legerősebb pártja szerint a balkáni útvonalon kialakult káoszhoz nagy részben Magyarország járul hozzá. A szociáldemokraták Orbán Viktort kitiltanák Svájcból, Magyarország pénzügyi támogatását pedig is beszüntetnék. A Külgazdasági és Külügyminsztérium közleményben reagált.



A svájci kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Svájci Szociáldemokrata Pártnak az elnöke kérte egy vasárnap megjelent interjúban, hogy az alpesi ország fagyassza be Magyarország pénzügyi támogatását az ottani "emberi jogi helyzet és a menekültbotrány" miatt. Christian Levrat ezenkívül azt javasolja a svájci hatóságoknak, hogy tiltsák meg Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Svájcba való belépést.

A pártelnök a SonntagsBlick című, német nyelvű vasárnapi lapnak adott interjújában beszélt erről.

Svájc az Európai Unióval kötött kétoldalú megállapodásai keretében mintegy 1,2 milliárd euróval (370 milliárd forinttal) támogat tucatnyi olyan országot - köztük Magyarországot - amely 2004-ben, vagy azután csatlakozott az EU-hoz. 

"Amíg Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem tiszteli az emberi jogokat, Svájcnak vissza kellene tartania a Magyarország javára történő kifizetéseit" - jelentette ki  Christian Levrat. Magyarország támogatása helyett további pénzbeni támogatást kellene adni azoknak a szervezeteknek, amelyek igyekeznek biztonságossá tenni a menekültek európai vándorlási útvonalait - mondta.     

"A balkáni útvonalon kialakult káoszhoz nagy részben Magyarország járul hozzá" - jelentette ki a pártelnök, és hozzátette, hogy Svájcnak Budapestre nem lenne szabad többé visszaküldenie menedékkérőket.

"Ki kell nyitnunk a határokat, és növelni Svájc befogadóképességét. Svájc mindig nagylelkű volt az ilyen helyzetekben" - jelentette ki a Svájci Szociáldemokrata Párt elnöke.

KKM: Magyarország minden jogszabályt betart

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleményben reagált a svájci vádakra. Mint írták, Magyarország az elképesztően nagy bevándorlótömeg kezelésekor és ellátásakor minden uniós jogszabályt betart, emellett mindent megtesz azért, hogy megvédje a schengeni külső határt. 

[Forrás: HVG]
Impresszum