Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 5

A jobbközép ellenzék Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök lemondását követelte kedden a román képviselőházban, amiért a kormány nem gondoskodott arról, hogy az elnökválasztáson minden külföldön élő román állampolgár élhessen választójogával.
A vasárnap este közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő, vagy Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje győzött a romániai elnökválasztáson, de a hírtelevíziók által közölt felmérések többségében - szoros versenyben - Ponta szerepel az élen.
Helyi idő szerint reggel hét órakor (magyar idő szerint 6-kor) kinyitottak a szavazóhelyiségek vasárnap mintegy 18,3 millió román állampolgár számára, hogy megválasszák az ország államfőjét a következő ötéves időszakra.
A mai napon a berlini fal leomlásának negyedszázados évfordulójáról emlékezünk meg az Európai Parlamentben. Ebből az alkalomból Martin Schulz EP-elnök – egyebek mellett – azt nyilatkozta, hogy „Európában újból megjelentek a szélsőségesek, akik új falakat akarnak emelni a kontinensen”.
Romániában május 25-én, vasárnap rendezik meg az európai parlamenti (EP-) voksolást, míg az államelnök-választás első fordulója november másodikán, második fordulója pedig november 16-án lesz - jelentette be vasárnap Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök.
Impresszum