Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 69

Viszonylag sokan voltak kíváncsiak Kulcsár-Terza József, RMDSZ színekben megválasztott parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnökének mondandójára szerda délután a sepsiszentgyörgyi Míves Házban. A honatya által meghirdetett lakossági fórumon a képviselő mandátuma főbb mozzanatairól beszélt.A román politikum bírálatán túl az RMDSZ viszonyulása kapcsán sem fukarkodott a kritikával, sőt kifogásolta saját pártja országos elnökének hozzáállását az autonómiastatútum benyújtásához.
Az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi események ügyében kér vizsgálatot a főügyésztől Biró Zsolt. Az MPP elnöke ugyanazokat a szervező erőket sejti a marosvásárhelyi események és a bukaresti bányászjárás mögött.
Újraválasztotta Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton. Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot.
A Vásárhelyi Hírlapnak nyilatkozó pártelnök többek között arról is beszélt, hogy mikor várható az RMDSZ-MPP autonómiatervezet benyújtása a parlamentbe, illetve az önrendelkezés témáját mikor tervezik a képviselők elé vinni.
Teljes tisztújításra, alapszabály- és programmódosításra készül az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP). A szombaton Szatmárnémetiben tartandó országos tanács ülésének előkészületeiről Biró Zsolt pártelnök és Salamon Zoltán kongresszusi biztos számolt be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Maros megyében kap befutó helyet az RMDSZ képviselőjelölt-listáján Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke döntötte el kolozsvári ülésén a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT).
Kelemen Hunor szerint a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) újra megvitatja, hogy az MPP-elnök a Maros vagy a Hargita megyei RMDSZ-es listán kapjon befutó helyet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 15 udvarhelyszéki polgármestere írta alá azt a beadványt, amelyben sérelmezik, hogy az RMDSZ a Magyar Polgári Pártnak (MPP) adta az Udvarhelyszéket megillető, befutónak számító helyet a szövetség Hargita megyei képviselőjelölt-listáján.
A parlamenti választásokra, valamint az azt követő „zsíros évekre”, a 2016–2020-as parlamenti ciklusra vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá Kolozsváron Kelemen Hunor és Biró Zsolt.
Meglehetősen zavaros magyarázattal szolgált Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke az évekkel ezelőtt a megvesztegetésről folytatott, idén áprilisban kiszivárgott beszélgetése során megfogalmazott álláspontjára – számolt be a kolozsvári Krónika.
Biró Zsolt és Kulcsár Terza József foglalja el az RMDSZ által felajánlott két befutó helyet a képviselőjelölti listákon – döntötte el péntek este a Magyar Polgári Párt (MPP) bővített elnöksége.
Két biztos befutó helyet ajánlott fel az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin az MPP-nek – derült ki az RMDSZ szombati hírleveléből. Kelemen Hunor Bíró Zsolttal tárgyalta meg a részleteket.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy Lebuktak és megbuktak című nyilatkozatban reagált a Magyar Polgári Párt elnöke körül kirobbant, Biró Zsolt „csúszópénzes” beszéde okozta politikai botrányra. Alább olvasható.
Mivel tudjuk, hogyan működik a politika, és naivak sem vagyunk, tisztában vagyunk azzal, hogy nem véletlenül most, kevéssel az önkormányzati választások kampányának kezdete előtt került fel a világhálóra a Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét lebuktató videó.
Bármennyire is elkötelezettjei vagyunk érzelmileg az anyaországnak, aligha szállhatunk vitába azzal a most már jobbról is és balról is megállapított tézissel, hogy Magyarország következmények nélküli ország. Ami nyilván nem azt jelenti, hogy bármit meg lehet tenni következmények nélkül, de azt igen, hogy sokkal többet annál, mint amit elképzeltünk még az átkosban a demokratikus rendszerek vonatkozásában, s annál is, amit már nem bír ki a kárpit az európai bejáratott demokráciákban.
Egy kiszivárgott hangfelvételen Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arról beszél, hogy azért fontos számára pártja bukaresti jelenléte a parlamentben, mert így emberei megtudhatják, mennyi kenőpénzt kell fizessenek, hogy – még több pénzt szerezve – újra választásokat nyerjenek. Hallgassa meg Bíró őszödi beszédét!
A jelenkori történelemhamisítás iskolapéldája az, ahogy a balliberális média a köztudatba sulykolta, hogy 1992. október 23-án Göncz Árpádot a szkinhedek fütyülték ki s fojtották bele a szót.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye szerint sajnálatos, sokatmondó és ugyanakkor szánalmas, hogy minden valóságalapot nélkülöző rágalmaival a Magyar Polgári Párt elnöke csak súlyosbítja saját helyzetét.
Csúnyán leszerepelt a Magyar Polgári Párt elnöke Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján. Füttykoncert és bekiabálások miatt kénytelen volt előre megírt szövegét abbahagyni, majd a jelenlévők magatartását bírálta.
Tíz megyében indít jelölteket a Magyar Polgári Párt (MPP) az önkormányzati választásokon – jelentette be Biró Zsolt, az alakulat országos elnöke Sepsiszentgyörgyön.
Mint arról beszámoltunk, a másfél éves szünet után összeült Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) február 12-i budapesti tanácskozásán sem az egyik alapítónak számító Magyar Polgári Párt, sem a megfigyelői státussal rendelkező RMDSZ nem vett részt. Előbbi most jobbról előzne, utóbbi meg csak lapít.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke szerint 2016 a magyar összefogás éve kell, hogy legyen. Biró Zsolt a keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján beszélt erről, szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt is belátta az összefogás szükségességét.
Bár a politikában – vagy vele kapcsolatban – soha nem ajánlott azt mondani, hogy soha, jelenlegi tudásunk szerint úgy fest: kútba fulladtak az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogását, egyesítését, koalícióra lépését célzó törekvések.
A Magyar Polgári Párt története talán a legszomorúbb sztori a rendszerváltás óta eltelt bő két és fél évtizedből.
Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről, autonómiastatútumokról, az autonómiaküzdelem lépéseinek összehangolásáról, a román–magyar diplomáciai kapcsolatok alakulásáról, aktuálpolitikai kérdésekről, a jövő évi választási esztendő kihívásairól is szó esett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Biró Zsolt MPP-elnök marosvásárhelyi megbeszélésen.
„Szilágyi Zsolt szégyellje magát. Magatartásával végérvenyesen kiírta magát, ha nem is az erdélyi magyar politikából, de a jobboldali politikából biztosan” – jelentette ki péntek este a Magyar Polgári Párt elnöke, miközben pártja arról tárgyal az RMDSZ-szel, hogy az MPP milyen arányban tud részt venni az RMDSZ listáin a választásokon.
Egyelőre töretlen az RMDSZ és az MPP együttműködése, noha az utóbbi politikai alakulat vezetője, Biró Zsolt pár hónapja úgy nyilatkozott, hogyha az RMDSZ nem nyújtja be szeptemberben a parlamentbe a közösen kidolgozott székelyföldi autonómiatervezetet, akkor felfüggesztik az együttműködést.
Kelemen Hunor szerint taktikai okokból késik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt székelyföldi autonómiatervezetének a parlamenti beterjesztése. A párt elnöke nem szeretne Putyin kezére játszani.
Választási együttműködésre készül a 2016-os önkormányzati választásokon az RMDSZ és az MPP – közölte egy interjúban interjúban Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az is kiderült, hogy Kelemen Hunor és Bíró Zsolt állandó összeköttetésben állnak egymással.
Mibe kerülhet a Magyar Polgári Pártnak (MPP) az, hogy Biró Zsolt pártelnök az RMDSZ parlamenti választási listáján indulhasson? Ennek a hátteréről próbált tájékozódni a Székely Hírmondó az MPP háromszéki vezetőinél.
A Magyar Polgári Párt (MPP) méltányolja, hogy Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke a hétvégén kijelentette, Bíró Zsolt MPP-elnök is felkerülhet a szövetség háromszéki szervezetének jelöltlistájára a jövő évi parlamenti választásokon.
Hétvégén zajlott párhuzamosan az EMI-tábor és a SIC-feszt. Az egyik 11. alkalommal mindig augusztus második hétvégéjén kerül megszervezésre, a másik második alkalommal van rászervezve.
Az év végéig nevesítené a jövő évi helyhatósági választásokon megméretkező jelöltjeit a Magyar Polgári Párt (MPP), a folyamat lezárultával pedig eldöntenék, mely településeken indulnak saját listával, és hol van szükség koalíciós megállapodásra – jelentette ki Biró Zsolt pártelnök (képünkön) Szilágynagyfaluban, a szervezet országos elnökségi ülésén.
Téves az a sajtóinformáció, amely szerint választási koalíciót kötött volna egymással a székelyudvarhelyi MPP és EMNP, és közös jelöltlistát indítanának a 2016-os helyhatósági választásokon – válaszolta Biró Zsolt, az MPP elnöke a Transindex megkeresésére.
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Biró Zsolt máris elkezdte az RMDSZ-től kapott feladat végrehajtását, dicséri az RMDSZ-t és bírálja az EMNP-t. Bíró szerint, amennyiben a józan ész és a közösség iránti elkötelezettség fogja meghatározni az RMDSZ politikáját, akkor a két alakulat között az együttműködés tartalommal telhet meg.
Bíró Zsolt az RMDSZ kongresszus egyik színfoltja volt. Azt előre lehetett tudni, hogy Kelemen Hunor lesz az elnök. Az is egyértelmű volt, hogy az MPP lassan RMDSZ platformként tevékenykedik. De Bíró Zsolt ennél tovább ment. Olvassa el teljes beszédét.
Budapesti hivatalában fogadta Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
Strasbourgban közös külpolitikai erőt alkotott az RMDSZ és az MPP, de Biró Zsolt, a polgáriak elnöke azt szorgalmazza: itthon is mutassanak fel közös frontot. Márciusban az RMDSZ és az MPP közös delegációja Strasbourgban tanácskozást folytatott az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárával, Andreas Kieferrel.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé választása óta próbálja egy asztalhoz ültetni Szilágyi Zsolt az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőit a „nemzeti oldal” egységének megvalósítása érdekében, ám ez sehogy sem jön össze neki. Biró Zsolték a napokban újabb meghívót kaptak egy találkozóra, ám nem álltak kötélnek.
Eltérően viszonyulnak az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek vezetői Klaus Iohannisnak, Románia elnökének ahhoz a múlt heti megállapításához, amely szerint Romániában nem létezik magyarkérdés.
Biró Zsolt kedden, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, a 2016-os önkormányzati választások alkalmával az MPP csakis akkor alakít választási szövetséget, avagy koalíciót egy magyar ellenzéki párttal, ha első ízben a magyar közösség, másodsorban pedig az MPP érdekeit és értékrendjét is képviselnék.
Ötezer lejes (350 ezer forint) büntetést rótt ki Marius Popica, a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert a párt által június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt – közölte szerdán az MTI-vel Biró Zsolt, az MPP elnöke.
Van abban valami diszkrét balkáni báj (oximoron!), amikor a Magyar Polgár Párt árnyelnöke az RMDSZ sajtójában szapulja a jobboldali riválisát (testvérpártját?). Biró Zsolt – a nemzetstratégává fölbuktatott pártalapító elnök Szász Jenő helytartója – mostanság épp olyan zavarosakat és harsányakat nyilatkozik, mint az elnökválasztási kampányban megroggyant alkalmi szövetségese, az RMDSZ ide-odamondogatói.
A Magyar Polgári Párt közleményben tudatta csütörtökön, hogy a jobboldali jelöltet, Klaus Werner Johannist támogatja a romániai elnökválasztás második fordulójában.
Az RMDSZ kommunikációs gépezete a múlt hónap végén az erdélyi magyar sajtó dilettantizmusát és szakmaiatlanságát – mert manipulációs szándékot hadd ne feltételezzünk – kihasználva igyekezett egy olyan rendezvényt hitelteleníteni, degradálni, amit „romániai magyar állampártként” nem ő maga szervezett.
Tisztújítást tartott október 24-én a Székely Nemzeti Tanács Marosszéki szervezete, melyen alelnöki tisztségéből leváltották és a szervezet Állandó Bizottságából is visszahívták a Magyar Polgári Párt elnökét, Biró Zsoltot.
A magyar választópolgárok többsége hallott arról, hogy Navracsics Tibor lesz az Európai Bizottság magyar tagja, és relatív többségük alkalmasnak is gondolja oktatásért és kultúráért felelős biztosnak – ez derült ki a Nézőpont Intézet szeptember 26. és 30. között végzett reprezentatív kutatásából. Ehhez képest Navracsicsot nemtelen támadások sorozata érte mind a magyar balliberálisok, mint a széllelbélelt európai cinkosaik részéről.
A romániai Magyar Polgári Párt (MPP) esélyteleneknek tartja a romániai elnökválasztás magyar jelöltjeit, és csak azt támogatná közülük, aki esetleg bejutna a választás második fordulójába - mondta szerdán Biró Zsolt pártelnök.
Az erdélyi Krónika napilap szerint körvonalazódik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékét képező két kis párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziója.
Egy a tábor, hány a zászló? címmel tartottak beszélgetést a 25. Tusványos csütörtöki napján a Kós Károly-sátorban. Torót T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke a két párt viszonyát vizsgálta.
A Magyar Polgári Párttal (MPP) folytatandó július 11-i egyeztetést követően az RMDSZ várhatóan nyilvános vitára bocsátja azt az autonómiastatútum-tervezetet, amelyet a román törvényhozásban készül benyújtani, és amelyben a székely önrendelkezési igényeket fogalmazza meg.
A Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselői valamennyi székelyföldi önkormányzati testületben, amelyben jelen vannak, kezdeményezni fogják az elkövetkező napokban az autonómiapárti önkormányzati határozat elfogadását - jelentette ki egy keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, az MPP elnöke.
Jövő héten mindenképpen tárgyalóasztalhoz ül a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ országos vezetősége, hogy elemezze a három hónappal ezelőtt megkötött együttműködési megállapodást – jelentette be kedden Marosvásárhelyen Biró Zsolt, a polgári párt elnöke.
Az RMDSZ-szel kötött megállapodás felülvizsgálatát javasolták csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének képviselői.
Politikai együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – ez a „tragikus” hír járta be a hétvégén a Kárpát-medencei magyar sajtót, s ennek a monstruózus paktumnak az impaktuma akkora, hogy még ma, három nappal az eset után is ezzel a szenzációval házal a szerencsétlen, agyonmanipulált, síkhülyének nézett erdélyi magyar olvasók-tévénézők-választópolgárok körében a tulipános média.
Politikai együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP).
Az RMDSZ szatelitpártja, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) többek között az Európai Néppártba (EPP) való tagfelvételének a támogatását kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől abban a megállapodás-tervezetben, melynek szövegét szerdán adták át az RMDSZ-nek - jelentette ki egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, a szatelitpárt elnöke.
Bíró Zsolt a Magyar Polgári Párt elnöke az RMDSZ-szel való egyeztetés után a Hargita és Maros megyei MPP elnökségeket tájékoztatta a két politikai alakulat közeledéséről.
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nem kell a román kormánykoalíció "buta, kivitelezhetetlen ötleteihez" igazítania az európai parlamenti választási stratégiáját.
A Magyar Polgári Párt (MPP) január folyamán tárgyalni fog a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) egy közös európai parlamenti (EP-) jelöltlista kialakításáról, amelynek harmadik helyére tart igényt - közölte Bíró Zsolt, az MPP elnöke szerdán Marosvásárhelyen.
Bizakodással várja a Magyar Polgári Párt (MPP) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) folytatandó tárgyalásokat a magyar-magyar együttműködésről, amelynek nem csak az európai parlamenti választásokról kell szólnia - jelentette ki Biró Zsolt, az MPP elnöke.
A Székelyek Nagy Menetelésén tapasztalt együttműködéssel ellentétben a közeljövőben nem körvonalazódik hasonló összefogás az erdélyi magyar politikai alakulatok között – derült ki a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keddi kolozsvári vitaestjén.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint Tőkés László vissza kéne adja a Románia Csillaga Érdemrendet. Közlemény.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szekérkaravánt indít a Maros megyei Makfalváról a székelyek október 27-re tervezett nagy menetelésére - nyilatkozott az MTI-nek csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után Biró Zsolt, a párt elnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), majd a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőjével tanácskozott szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök.
"Szégyen, hogy Marosvásárhelyen, a városi vagy a megyei tanácsüléseken, még véletlenül sem szólal fel senki magyarul". Nyílt levél Kelemen Hunor (RMDSZ), Toró T. Tibor (EMNP) és Bíró Zsolt (MPP) elnök uraknak.
Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt Székelyföldért felelős országos alelnöke, szombaton az 5. Székely Majálison elhangzott beszédében, fuzionálási ajánlatot tett a Magyar Polgári Pártnak.
Az MPP Kolozs megyei szervezete felfüggesztette a bánffyhunyadi szervezet elnökének, két alelnökének és egy önkormányzati képviselőjének tagságát indoklás nélkül. A helyi szervezet elnöksége és tagsága nyílt levélben fordult Bíró Zsolt, MPP elnökhöz.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapján bírálta Markó Béla, Székelyföld autonómiával kapcsolatos, kijelentését.
Impresszum