Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 25

Az új ukrán oktatási törvény a korábbiakhoz képest kevésbé kedvező feltételeket teremt a nemzeti kisebbségeknek – írta levelében Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek. Kárpátalján az ukrán állam még az államnyelv tanításához sem biztosít elég tankönyvet.
Az Európa Tanács (ET) szakértői pozitívnak tartják az ukrajnai oktatási reformot – jelentette ki pénteken a Twitteren Dmitro Kuleba, Ukrajna állandó képviselője az ET-ben, hozzátéve, hogy a Velencei Bizottság értékelése még nem készült el a törvénynek a nemzeti kisebbségeket érintő 7. cikkéről.
Ugyan Európa továbbra is a demokrácia "világítótornya" a világban, az utóbbi években a kontinens számos országában romlott a jogállamiság helyzete, a populizmus egyre elfogadottabbá válik, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes államokban tapasztalt illiberális fordulatot – figyelmeztetett csütörtökön közzétett jelentésében az Európa Tanács.
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Német származása ellenére is elnöknek választották, ezért példaértékű a román kisebbségvédelem – jelentette ki a szászból románná lett Klaus Iohannis az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.
A korrupció Románia sajátos helyi problémája, amitől csak egy hosszú és fájdalmas folyamat következtében szabadulhatunk meg – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plénumán.
Demokratikus társadalmakra van szükség, olyanokra, amelyekben a többség nem él vissza jogaival – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plénumán.
Üdvözlendő, hogy emelkedőben van a pénzmosási ügyekben indított eljárások száma Magyarországon, azonban a jelenleginél is határozottabb fellépésre lenne szükség a hatóságok részéről – emelte ki szerdai jelentésében az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval).
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége ma közleményben tájékoztatott néhány érdekes részletről azzal kapcsolatban, hogy Románia a kisebbségi és anyanyelvi jogok alkalmazása terén tanúsított nemzetközi kirakatpolitikája semmit sem változott az elmúlt években. Alább olvasható.
Aggodalmát fejezte ki a novemberi, Párizsban elkövetett terrortámadásokat követően bevezetett franciaországi rendkívüli állapot meghosszabbításával kapcsolatban Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Francois Hollande francia elnöknek írt levelében.
A magyar menekültügyi szabályozás és gyakorlat nincs összhangban az európai emberi jogi normákkal, az országban gyakorlatilag senki nem kaphat nemzetközi védelmet – közölte írásos véleményében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése olyan határozatot fogadott el csütörtökön az ukrajnai fegyveres konfliktusban eltűnt személyekkel kapcsolatosan, amelynek szövegében "ukrajnai orosz agressziót" emlegetett.
Románia egy etnikai enkláve kialakulásának veszélyére hivatkozik a nemzeti régiókról szóló luxembourgi perben - számolt be a Krónika című lapnak az ügyben felperesként fellépő Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója megbízta a Kongresszus monitoringbizottságát, hogy tárgyalja meg a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi európa tanácsi (ET) delegációval - mondta az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök hétfőn, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.
Azerbajdzsán szembeszáll a kettős mércével a nemzetközi kapcsolatok terén - foglalta össze Ilham Aliyevnek, az emberi jogi kérdésekben sokszor bírált Azerbajdzsán elnökének Strasbourgban kedden elmondott beszédét az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének sajtószolgálata.
Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon területi autonómiát vagy kollektív jogokat biztosítson a nemzeti kisebbségeknek - közölte a román kormány, amely első ízben válaszolt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára.
Főleg a romák hátrányos megkülönböztetése miatt bírálja Romániát kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI). A dokumentum a magyarságot is sérülékeny közösségek között említi.
Jelentős felbolydulást okozott Bukarestben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által magyar kezdeményezésre elfogadott jelentés, amely a dokumentumban hagyományosnak nevezett őshonos kisebbségek fokozott védelmét irányozza elő.
Jelentős felbolydulást okozott Bukarestben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által magyar kezdeményezésre elfogadott jelentés, amely a dokumentumban hagyományosnak nevezett őshonos kisebbségek fokozott védelmét irányozza elő.
A negyvenhét államból álló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése állásfoglalást fogadott el az ukrán helyzetről, és felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel Kelet-Ukrajna katonai fenyegetésével. A magyar delegációban részt vevő Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt, hogy Ukrajna mesterséges állam, Krím Oroszországot, Kárpátalja pedig Magyarországot illeti.
Tomislav Nikolic szerb elnök volt a vendégszónok csütörtökön az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén.
Gaudi-Nagy Tamás "félelmetes és elfogadhatatlan jelenségnek" nevezte "az emberek közötti kommunikációnak a terror és gyűlöletbeszéd elleni harc címén egyre nagyobb teret nyerő állami kontrollját".
A Fidesz véleménye szerint a baloldali politikusok által "áhított, megszavazott és erőltetett" monitorig eljárás, nem Magyarország teljesítményéről, a magyar demokráciáról vagy a valóságról szól, hanem a magyar baloldal erkölcsi és politikai aljasságáról - reagált az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért sajtótájékoztatóin elhangzottakra Zsigó Róbert, a párt szóvivője.
Elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködésre Victor Ponta román miniszterelnök.
Impresszum