Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 6

Csaknem ötezer katonát is bevetettek egy teljesen elszennyeződött tavon keletkezett hatalmas tűz eloltásába a dél-indiai Bangalor város mellett - közölte szombaton a hadsereg.
Tizenkét orosz tervezésű nukleáris reaktorblokk fog felépülni Indiában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután csütörtökön a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából indiai hivatali partnerével, Narendra Modival tárgyalt.
Yi Fuxian szerint az indiai népesség 1,32 milliárd fő, míg a kínai „csupán” 1,29 milliárd. Egy pekingi konferencián ismertette tézisét, miszerint a statisztikusok 90 millió fővel túlbecsülték Kína lakosságát – írja a Guardian.
Súlyos vonatszerencsétlenség történt vasárnap India északi részén, a helyi média első jelentései szerint legalább harmincan meghaltak, és több mint százan megsérültek.
Hat embert sebesített meg egy hím leopárd a dél-indiai Karnátaka állambeli Bengaluru egyik iskolájában.
A két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló országok csoportja elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelyet szombaton kaptak kézhez az ENSZ 21. klímakonferenciájának delegációi. Az Európai Bizottság is elégedettségének adott hangot.
Impresszum