Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 56

A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten.
Nem látja, hogy racionális érvek szólnának a bevándorláspárti politika mellett - jelentette ki szerdán a kormányhivatal dísztermében a SZEGEDma Klub estjén Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite".
Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, Kövér László forró őszre számít Magyarországon. Sőt, az Országgyűlés elnöke egyenesen polgárháborús hangulatot vetített előre.
Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros György-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Felvidéken zajló Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán.
Pontosabban egyetlen, a választás szabadságát jelképezni hivatott fenyő. A Magyar Polgári Párt jelképéről van szó, mely mögé annak idején felsorakozott majdnem minden, az RMDSZ-ből kiábrándult, de tenni akaró, cselekvőképes magyar, egészen Szász Jenő emlékezetes Cotroceni-i ámokfutásáig. A sokat emlegetett magyar egység, összefogás csapatában milyen súllyal van jelen a polgári, konzervatív értékeket képviselni hivatott szervezet, illetve beszélhetünk-e egységről, vagy ez az egység a kisgömböc és az általa lenyelt dolgok egységére hasonlít inkább?
A magyar Országgyűlés elnöke zártkörű rendezvényen tett arról tanúbizonyságot Nagyváradon, hogy hamis az ő politikai következetességéről és nemzeti-polgári elkötelezettségéről alkotott kép, amellyel sokáig kirítt a nemzetpolitikai vargabetűket leíró Fidesz-vezérek közül.
Kövér László szerint a december 11-én tartandó romániai parlamenti választás után a román-magyar államközi viszonyban is pozitív változás állhat be. Az Országgyűlés elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
A saját magát meghazudtoló Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia az RMDSZ és az MPP összefogásával felálló parlamenti képviseletnek. Az Országgyűlés elnöke pár éve még azt mondta, hogy az RMDSZ ugyanúgy bolsevista, mint az MSZP. Most a Fidesz második embere Verestóyval kampányol az erdélyi MSZP-nek.
A lengyel-magyar barátság példa lehet az európai országok számára, de különösen a kelet- és közép-európai országoknak - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Levélben kérte Kövér László a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), hogy mozgósítsa a romániai parlamenti választásokon való részvételre Székelyföld népét, és biztassa arra, hogy szavazzanak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésén alapuló magyar képviseletre.
Az Országgyűlés elnöke szerint az október 2-ai, a kényszerbetelepítés elleni kvótareferendum többről szól, mint akár egy országgyűlési választás.
Kövér László szerint Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erőtartalék, és Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben lévő szövetséges.
Útelágazáshoz ért Európa, el kell dönteni, hogy föderalisztikus, Brüsszel által irányított politikai unió, vagy egy alapvetően keresztény kulturális közösségekre épülő népek Európája lesz e - mutatott rá Kövér László az Országgyűlés elnöke a negyedik Martosi Szabadegyetemet elindító fórumon szerdán.
Nagyon fontos volna, hogy a betelepítési kvóta elleni őszi népszavazáson egyértelmű eredménnyel üzenjünk Brüsszelnek, hogy csak a magyarokra tartozik, kivel szeretnének egy országban élni - mondta az Országgyűlés elnöke szombaton Nagykanizsán.
Kövér László elvi okokból nem vett részt a vasárnapi pihenőnapot szabályozó törvényt visszavonó jogszabály keddi szavazásán – derül ki a magyar Országyűlés elnökének nyilatkozatából, amit a Magyar Idők című lapnak adott.
A hírek szerint Áder János biztosan nem vállal be még egy ciklust köztársasági elnökként, az utódjáról mennek a találgatások.
Az Országgyűlés elnöke szerint létfontosságú stratégiai ügy a magyar munkaerő megőrzése a Kárpát-medencében, különös tekintettel a külhoni magyar közösségekre.
Március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Dél-afrikai Köztársaságban, a Johannesburg és Pretoria között fekvő Midrandben, a Dél-afrikai Magyar Szövetség által szervezett március 15-i ünnepségen.
Magyarország többé nem lesz hűtlen a székelységhez, a magyar állam többé nem fordul szembe nemzetével - jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden, a 250 évvel ezelőtti vérengzés helyi emlékművénél tartott megemlékezésen, a székelyföldi Madéfalván.
Kövér László miatt tombol a liberális média. Ez a hisztériakampány önmagában elég bizonyíték arra, hogy Kövér Lászlónak, a Fidesz alapító tagjának, az Országgyűlés elnökének igaza van, mert amikor a ballib tábor ennyire visít, akkor nagyon az elevenébe találtak.
Azért olyan a világ, amiben élünk, mert a multik mozgatják a szálakat, és az ő érdekük a családok szétrohasztása, a nemzetek felbomlasztása – véli Kövér László házelnök.
Kövér László házelnök szerint a politikai életnek szüksége lenne egészséges versenyre, mert a Fidesznek sem tesz jót, hogy nincs versenytársa.
Lényeges, hogy a közbeszéd része legyen a demográfiai helyzet, hiszen az életünkről, a jövőnkről van szó - mondta az Országgyűlés elnöke kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.
Bekérette a szlovák külügyminisztérium hétfőn Magyarország pozsonyi nagykövetét, Czimbalmosné Molnár Évát Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a cseh sajtóban tett kijelentései miatt - közölte honlapján a szlovák külügyi tárca.
Ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol ünnepi beszédet mondott a felújított Fehér Kereszt helyi szakrális emlékmű ünnepélyes felavatásán.
Az Országgyűlés elnöke szerint ha nem sikerül megállítani vagy lassítani a szórványban a magyarság fogyását, akkor belátható időn belül ezeken a területeken a magyarság gyakorlatilag el fog tűnni.
Egyértelműen az oktatás fejlesztése segíthet az asszimiláció megállításában, lassításában a határon túli magyar közösségek esetében, de ezt gyakran nehezíti a szomszédos országok politikája - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A mai magyarok idejében teljesedhet be az 1956-ban a tankokkal eltaposott és vérbe fojtott magyar szabadságharc győzelme - mondta hétfő este Kövér László, az Országgyűlés elnöke a forradalom kitörésének 59. évfordulója alkalmából a Párizsi Magyar Intézetben rendezett ünnepi megemlékezésen.
Közép-Európában, a Kárpát-medencében, a hadak útjában és idegen birodalmak örök ütközőpontjában 750 évig egy tájegységen, egy településen belül közösségként fennmaradni és magyarként megmaradni már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Vas megyei Simaság jubileumi ünnepségén.
Az Országgyűlés elnöke szerint a most zajló migrációs hullámban az a lehetőség rejlik, hogy rábírják az uniót, komolyan foglalkozzon identitásbeli kérdésekkel, és valamilyen módon döntsön is ezekről.
Kövér László kijelentette, a második Orbán-kormány nemzetpolitikai elképzeléseinek megfelelően, a határok tiszteletben tartása mellett, a revíziós nemzetpolitika elvetésével kell a nemzet újraegyesítését folytatni.
Az elmúlt időszakban gyengült Brüsszelben az ellenállás a magyar kormány politikájával szemben, és csökkentek az országot ért támadások, ami részben a Magyarország által elért eredményeknek köszönhető, részben pedig annak, hogy a tágabb térség frontövezetté vált - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a III. Martosi Szabadegyetem nyitó fórumán, szerdán.
A magyar néplélekben a tárogatók hangját évszázadok óta a magyar szabadság hangjával azonosítják - jelentette ki Kövér László az 5. Tárogatós Világtalálkozó megnyitóján szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján.
Amennyiben Áder János nem vállal még egy ciklust a Sándor-palotában, Kövér László házelnök lehet a Fidesz–KDNP államfőjelöltje 2017 tavaszán Orbán Viktor szándékai szerint.
Magyarország érdekérvényesítő képessége sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt 25 évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett – nyilatkozta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A rendszerváltozás eredményeiről és hiányosságairól is beszélt Kövér László a Veszprém Megyei Naplónak adott, szombaton megjelent interjújában. Az Országgyűlés elnöke rövid távúnak tartja a Jobbik előretörését a fiatalok körében és úgy látja, ha más pártokban is lenne legalább egy-egy Orbán Viktorhoz hasonló képességű ember, akkor az ország az elmúlt 25 évben előbbre jutott volna.
A nemzet egységét és oszthatatlanságát hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a délvidéki Székelykevén, a Kárpát-medence egyik legdélebbi magyar településén, ahol kiemelte: látogatásával egyebek mellett azt szerette volna kifejezni, hogy senkiről sem feledkeznek el.
A jövőben még intenzívebbe kell tenni az Európai Parlament (EP) és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolattartást - többek között erről volt szó Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Martin Schultz, az Európai Parlament elnökének hétfői budapesti találkozóján.
Második alkalommal rendezték meg a Budapesti Székely Bált, a szombati esemény részvevőit Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István főpolgármester köszöntötte.
Az erdélyi magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról, valamint az autonómiatörekvések helyzetéről tárgyalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel.
A felsőoktatásról, a jogi képzésről, az autonómiáról szólt egyebek mellett Kövér László az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) a Miskolci Egyetemvárosban csütörtökön egy kötetlen beszélgetésen mintegy száz egyetemista, főiskolás előtt.
Kövér László szerint az autonómiáért folytatott küzdelemhez az elszakított nemzetrészek politikai vezetőinek nagyobb támogatása is szükséges.
Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy. Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatásán mondott ünnepi beszédet.
Az udvarhelyszéki Tibódon avatták fel szombaton Csaba királyfi mellszobrát. Blaskó János alkotását Kövér László, az Országgyűlés elnöke leplezte le.
Csütörtök délután Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kövér László, az Országgyűlés elnöke informális megbeszélést folytatott a magyar fővárosban.
„A magyar kormánynak mindenképp meg kell védeni Tőkés Lászlót abban a tekintetben, hogy joga van elmondania álláspontját, amikor védhatalmi státuszt kér Magyarországtól az erdélyi magyarok részére. Azt is tisztázni kell azonban, hogy ez az ő álláspontja, és nem a magyar kormányé” – mondta Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter, a magyar kormányfő helyettese a Kossuth Rádióban.
Hétvégén adták át Lehel vezér szobrát, az avatáson beszédet mondott Áder János államfő is. A Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter szobrászművészek által készített alkotás megszólalásig hasonlít Kövér Lászlóra.
Jótékonysági céllal rendezik meg az Első Budapesti Székely Bál elnevezésű rendezvényt február 1-jén a budapesti Duna Palotában.
Kövér László szerint „benne van az esélyekben” az is, hogy az ellenzék nyeri meg kétharmaddal a választásokat, ezért mindent el kell követnie a kormányoldal értékrendjét vallónak, hogy legalább egy mandátummal többet szerezzenek. Mindezt annak érdekében, hogy folytatni tudják a munkát.
Mértékadó becslések szerint egy-két mandátumnál többnek a sorsát nem döntik el a határon túli voksok - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Lánchíd Rádiónak adott, csütörtök reggel sugárzott interjújában a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i érvénytelen népszavazás évfordulóján.
A baloldal visszatérve lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült elérni - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Békésen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán.
A nemzeti párt a Házbizottság azonnali, rendkívüli összehívását kérte, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul. Kövér diktatórikus bosszúját külföldön el sem hiszik.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint Európa sorsa az esetleges közhiedelemmel ellentétben nem a tőzsdei árfolyamokon múlik, hanem azon, hogy az európai nők és férfiak vállalják-e megszületendő gyermekeiket, a megszületett gyermekek pedig milyen családi és nemzeti közösségekben nőnek fel, milyen közösségi értékrendet sajátítanak el.
A gyarapodást nevezte a Kárpát-medencei magyar közösségek legfontosabb jövőbeni feladatának Kövér László a horvátországi Pélmonostoron (Beli Manastir) szombaton.
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta: csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
Impresszum