Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 41

Az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) keretében működő központi kártérítési bizottság hét volt tagját – köztük Markó Attilát – helyezte vád alá az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaélés miatt.
A legfelsőbb bíróság visszaküldte a korrupcióellenes ügyészségnek azt az aktát, amelyben a vádhatóság vádat emelt több magas rangú volt romániai politikus, köztük Markó Attila egykori államtitkár ellen.
Markó Attila, akit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium ingatlanainak visszaszolgáltatása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, nem lát esélyt arra, hogy az újabb restitúciós eljárás miatt az ellene és társai ellen kimondott ítéleteket is felülvizsgálják.
Nem az igazságszolgáltatás, hanem az igazságtalanság elől mentem el - írja szerdán közzétett nyílt levelében Markó Attila. Az RMDSZ korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője szerint "az igazságtalanságot akkor sem lehet elfogadni, ha csak járulékos áldozat vagy.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály újabb pert indított a Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség (ANRP) több tagja ellen, többek között Markó Attila ellen is.
A szélsőséges nézeteiről ismert Bogdan Diaconu Facebook-oldalán bojkottra szólítja fel a románokat. Arra kéri fel követőit, hogy amíg Magyarország ki nem szolgáltatja Markó Attilát, addig a magyar állam tulajdonában lévő MOL benzinkutakon ne tankoljanak.
Európai elfogatóparancsot adott ki egy román bíróság a törvénytelen restitúciós ügyletekben való bűnrészességgel vádolt, Budapesten tartózkodó volt RMDSZ-es képviselő, Markó Attila ellen. Az elfogatóparancsot szerdán iktatta a rendőrség.
Felkerült Markó Attila az Interpol körözési listájára, miután április 29-én a román legfelső bíróság előzetes letartóztatását rendelte el. Markó Attila jelenleg Budapesten tartózkodik.
Kémfilmbe illő körülmények között sikerült találkoznunk a Budapesten „bujdosó” Markó Attilával, aki csak a Mandinernek szólalt meg azóta, hogy múlt szerdán a román legfelsőbb bíróság az ottani korrupcióellenes ügyészég (DNA) kérésére elrendelte előzetes letartóztatását. Az egykori kisebbségügyi államtitkár és RMDSZ-es politikus nem az igazságszolgáltatás, hanem annak hiánya elől menekült el Romániából.
A magyar kormány biztosítson politikai menedékjogot Markó Attilának – szögezte le Szávay István, a Jobbik alelnöke arra a hírre reagálva, hogy az RMDSZ volt parlamenti képviselője előzetes letartóztatását elrendelte a román legfelső bíróság szerdán.
Elrendelte Markó Attila, az RMDSZ volt parlamenti képviselője előzetes letartóztatását a román legfelső bíróság szerdán. A Magyarországon tartózkodó politikus és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség.
A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) ismét Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének az előzetes letartóztatását kéri amiatt, hogy kivonta magát a nyomozás alól.
Ejtette a vádat a román korrupcióellenes ügyészség Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselője ellen az egyik kárpótlási ügyben, amely miatt a vádhatóság tavaly decemberben le akarta tartóztatni a politikust - közölte hétfőn Markó Attila.
Az RMDSZ minősíthetetlennek tartja a marosvásárhelyi helyi rendőrség fellépését a kétnyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák ellen – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség főtitkára.
A mai nap egyik hírügynökségi „rövidhíre” az, hogy hivatalosan is megszűnt Markó Attila RMDSZ-politikus képviselői mandátuma, miután a bukaresti képviselőház tudomásul vette az életvitelszerűen Magyarországon tartózkodó és onnan szülőföldjére visszatérni nem hajlandó, nem akaró, a székelyföldi Háromszéken mandátumot nyert képviselő lemondását a parlamenti tagságról.
Hivatalosan is megszűnt a román parlamentből két hete lemondott Markó Attila képviselői mandátuma, miután a bukaresti képviselőház szerdai ülésén tudomásul vette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának lemondását.
A román állam az igazságügyi rendszert, a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) eszközként használja fel arra, hogy megakassza a restitúciós folyamatot, újból államosítson már visszaszolgáltatott ingatlanokat - mondta a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának adott interjújában Markó Attila, aki szerint igazságtalanul vonták őt felelősségre Romániában, nem is akar visszatérni oda, Magyarországon akar új életet kezdeni.
Van neki elég baja szegény fejének, nem szeretném csak azért köszörülni rajta a nyelvemet, mert most ez „trendi”. Ha ugyanis csak a fele igaz mindannak, amit Markó Attiláról leírtak, el- és bemondtak a román médiában az elmúlt hetekben-hónapokban, már akkor is nagy slamasztikában vergődik – mert még az sincs kizárva, hogy a román hatóságok a „közvélemény” nyomására nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene.
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, az RMDSZ volt képviselője ellen - közölte csütörtökön a vádhatóság.
A képviselőház állandó bizottsága tegnap megállapodott abban, hogy ma a plénum napirendjére tűzi szavazás végett a jogi bizottság véleményezését Markó Attila előzetes letartóztatására vonatkozóan, ha a program végéig nem érkezik meg az RMDSZ-es képviselő lemondása eredeti példányban.
Bizonytalan Markó Attila RMDSZ-es képviselő jogállása, miután olyan lemondást nyújtott be, melyet nem lehet figyelembe venni. Ezen idő alatt az RMDSZ-es vezetők egymással versengve adják ki egymás után a támogató nyilatkozatokat. A Kelemen Hunor vezette párt, különben, állandóan elszalasztotta az alkalmat, hogy elhatárolódjon a korrupcióval gyanúsított politikusoktól.
Egyelőre nem kíván visszatérni Romániába Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdán lemondott parlamenti képviselője, akinek az előzetes letartóztatásához kérte a parlament hozzájárulását a román korrupcóiellenes ügyészség (DNA).
Markó Attila ma ugyan jelezte, lemond képviselői mandátumáról, a lemondást még sem tudja tudomásul venni az erre szakosodott hivatal, mivel a lemondási nyilatkozat eredetije helyett másolatokat kaptak.
Lemondott szerdán képviselői mandátumáról Markó Attila, az RMDSZ törvénytelen restitúciós döntésekben való részvétel miatt többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsított honatyája.
A parlament jogi bizottsága hétfőn engedélyezte Markó Attilának, az RMDSZ képviselőjének őrizetbe vételét és előzetes letartóztatásba helyezését.
Újabb restitúciós ügyben kérte Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását a képviselőháztól az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Eddig nem adtak ki európai elfogató parancsot az állítólag Magyarországon tartózkodó Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen, akinek az őrizetbe vételéhez tavaly decemberben hozzájárult a bukaresti képviselőház - mutatott rá hétfői közleményében a román külügyminisztérium.
Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak - jelentette ki kedden Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a román ügyészség látókörébe került Markó Attila romániai parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik.
Markó Attila Magyarországon tartózkodik, és Orbán Viktor miniszterelnök védelmét élvezi – nyilatkozta a Digi 24-nek Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje.
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség tíz ember ellen abban a kárpótlási ügyben, amely Markó Attilát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjét is érinti. A törvényhozó ügyét elkülönítették, és folytatódik ellene a vizsgálat.
Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak védelmét kérte Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, akit Romániában felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt.
A román képviselőház jóváhagyta szerdán Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének az őrizetbe vételét, így a korrupcióellenes ügyészség kérheti a bíróságon a politikus előzetes letartóztatását.
Egy visszaállamosítási folyamat kibontakozásától tartanak az erdélyi magyar lapok a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását érvénytelenítő szerdai jogerős bírósági ítélet után, amely egyúttal felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőknek.
Felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a ploieşti-i táblabíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben Markó Attila és Marosán Tamás alapfokon kiszabott hároméves letöltendő börtönbüntetését.
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát - mondta a közmédiának nyilatkozva Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházmegye püspöke szerdán, a Mikó-ügyben aznap kihirdetett jogerős ítéletre utalva.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kezdeményezésére őrizetbe vették Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészét, Alina Bicát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítanak.
A román korrupcióellenes ügyészség pénteken Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjének őrizetbe vételét és előzetes letartóztatását kérte a parlamenttől - derült ki a vádhatóság közleményéből. Az ügyészség már pénteken reggel közölte, hogy bűnvádi eljárást indít a képviselő ellen hivatali visszaélés gyanújával.
Egyetlen alkalommal sem szólalt fel a parlamentben az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi (2012-es) választások óta tudható meg a Digi24 hírtelevízió által készített összeállításból.
Október tizedikén folytatódik a tárgyalás a romániai legfelsőbb bíróságon arról, hogy az illetékes restitúciós bizottság törvényesen szolgáltatta-e vissza a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot.
Elszigetelt eseteknek tartja a sporteseményeken a magyarellenes megnyilvánulásokat Nicolae Banicioiu román ifjúsági- és sportminiszter, de úgy véli, meg kell vizsgálni ezeket.
Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a román parlamentben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd.
Impresszum