Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 13

Titus Corlatean román külügyminiszter egy televíziós interjúban kijelentette, hogy kész együttműködni új magyar kollégájával, és reményének adott hangot, hogy mielőbb találkozhatnak.
A hazaárulás gyanúját is felveti, hogy Bajnai Gordon részt vesz a Dániába összehívott Bilderberg-konferencián.
Nagy veszteségnek nevezte a kétoldalú kapcsolatok számára Martonyi János külügyminiszter visszavonulását Titus Corlatean, a román diplomácia vezetője, és úgy vélekedett, hogy utódjának nem lesz könnyű dolga, mert ugyanolyan magas szinten kell majd tartania a két ország közötti "kiváltságos" párbeszédet.
Kárpátalja autonómiájáért, illetve Ukrajnától való elszakadásáért tüntettek péntek este a budapesti Külügyminisztérium épülete előtt Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő kezdeményezésére.
A Jobbik lemondásra szólította fel vasárnap Martonyi János külügyminisztert, mert a párt véleménye szerint nem képviseli az ukrajnai válság idején a kárpátaljai magyar közösség érdekeit.
A Martonyi János és Ivan Mrkic külügyminiszterek közötti hétfői egyeztetésen a délvidéki magyarság számára sérelmes ügyek közül csupán csak a kollektív bűnösség visszavonásáról esett szó. A Jobbik csalódott, de nem érte váratlanul az újabb árulás.
A helyi magyarság képviselőivel folytatott megbeszélést pénteken Lendván Martonyi János külügyminiszter, miután Ljubljanában tárgyalt szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel.
Nemzetpolitikai szempontok vezérelték a kormánynak azt a döntését, hogy hat új külképviseletet nyit a közeljövőben - mondta Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, szerdán.
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta: csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
Példa nélküli intenzitású a kapcsolattartás szintje a szlovák és a magyar fél között az utóbbi időszakban, ami azt mutatja, hogy a kétoldalú kapcsolatok új minőséget kaptak - egyezett meg szerdai találkozóját követően Martonyi János magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterek Pozsonyban.
Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes mértékben ostobaság – jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter a Digi 24 bukaresti hírcsatornának adott interjúban.
Martonyi János szerint a magyar kormány jó néhány kérdésben megmagyarázta álláspontját, meggyőzte a bírálókat és jó néhány témában módosította a szabályozást, "de arra ne számítsunk, hogy véget érnek a politikai támadások".
Jó hangulatú találkozón vettek részt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői Martonyi János magyar külügyminiszterrel. A budapesti diplomácia vezetőjével Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke, valamint Papp Előd alelnök találkozott kedden Bukarestben.
Impresszum