Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 16

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.
Milos Zeman egy cseh televíziónak a minap nyilatkozván arról beszélt, hogy határozottan ellenzi Katalónia függetlenségét, mert szerinte a hasonló törekvések csak Pandóra szelencéjét nyitnák ki, és „dominóeffektust” eredményeznének Európában. A cseh elnök Koszovó elismerését is hibának tartja – írja a Blic szerb napilap.
Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök „egy mentálisan beteg ember” kijelentésének nevezte csütörtökön Milos Zemannak a héten tett nyilatkozatát, amelyben a cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak az utóbbi által már amúgy is önkényesen elcsatolt Krím félszigetet.
A cseh államfő nem örülne, ha a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapestről Prágában költözne, mert Soros György nevéhez számos „legalábbis furcsa” tevékenység kapcsolódik, és ő a kormányokat döntő utcai tüntetések helyett a demokratikus választásokat részesíti előnyben.
Az Európába érkező muszlim migránsok alapvetően eltérő kulturális környezetből érkeznek, mint az európai, ezért kétséges, hogy integrálni lehetne őket az európai társadalmakba – jelentette ki Miloš Zeman cseh köztársasági elnök szerdán Prágában.
Miloš Zeman cseh államfő szerint veszélyes és terrorfenyegetést jelent a muszlim országokból érkező menedékkérők csehországi befogadása, köztük azoké is, akiknek befogadására Bohuslav Sobotka miniszterelnök kormánya korábban ígéretet tett – mondta kedden Jiří Ovčáček elnöki szóvivő újságíróknak.
Élesen bírálta Soros György magyar származású amerikai milliárdos üzletembert és Andrew Schapirót, az Egyesült Államok prágai nagykövetét Miloš Zeman cseh államfő.
Népszavazást tartana Csehország európai uniós, illetve NATO-tagságáról Miloš Zeman cseh államfő, aki erről pénteken beszélt egy dél-morvaországi lakossági fórumon, a brit EU-tagság feladásával (Brexit) kapcsolatos kérdésre válaszolva.
Magyarországot hozta fel példaként arra, hogyan kell megállítani az illegális bevándorlást, Miloš Zeman cseh államfő szerdán, egyben árvízhez hasonlítva a bevándorlóhullámot.
Az Európai Uniónak nem kellene bírálnia Lengyelországot – vélekedett Miloš Zeman cseh államfő kedden Prágában, miután tárgyalt Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel, aki beiktatása óta első ízben kétnapos hivatalos látogatást tett Csehországban.
Az Európai Unió a migránsválság kezelése során elfeledkezik arról, hogy muszlim migrációról van szó, és ezek a bevándorlók nem integrálhatók és nem olvaszthatók be az európai kultúrába – jelentette ki Miloš Zeman cseh államfő pénteken Pozsonyban a Sita szlovák hírügynökség szerint.
Nem valószínű, hogy a következő időszakban csökkenne a migrációs hullám, ezért az Európai Uniónak nem lesz más választása, mint kitoloncolni a gazdasági és az érvényes beutazási iratok nélküli bevándorlókat – jelentette ki Miloš Zeman cseh köztársasági elnök.
Miloš Zeman cseh államfő úgy véli, hogy a menekültek többsége nem érdemel együttérzést, mert általában fiatal, egészséges és anyagilag jól bebiztosított emberekről van szó, akik a gyermekeket csak élő pajzsként használják céljaik eléréséhez.
Miloš Zeman cseh elnök bejelentette, hogy az afrikai menekültek helyett az ukránoknak kellene segíteni – írja az Ukrajinszka Pravda. Erről Jihlava város polgárai és vezetősége előtti felszólalásában beszélt.
Széles körű anyagi támogatást nyújt a cseh állam mindazoknak a cseh származású személyeknek, akik bárhol a világban úgy döntenek, hogy hazatelepülnek, illetve visszatelepülnek őseik hazájába.
Csehországban is lehetővé teszik a kettős állampolgárságot, a prágai parlament által elfogadott törvényt Milos Zeman köztársasági elnök már aláírta.
Impresszum