Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 6

Az igazságszolgáltatás leigázására tett kísérletet látja Monica Macovei europarlamenti képviselő az igazságügyi törvények tervezett módosításaiban.
Monica Macovei európai parlamenti képviselő új párt alapítását jelentette be vasárnap. A bukaresti rendezvényen tartott beszédében Macovei kijelentette, hogy pártja nem kíván sem a FSN másik fele, sem az új PNL, sem a régi PSD lenni.
A korrupcióellenes harc folytatását célzó konkrét vállalásokhoz köti a romániai elnökválasztás első fordulójában ötödik helyen végzett Monica Macovei néppárti EP-képviselő a jobboldal versenyben maradt államfőjelöltjének, Klaus Johannisnak a támogatását.
Monica Macovei európai parlamenti képviselő szerint Romániában tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, de ugyanez nem mondható el a székelyföldi románok esetében.
Victor Ponta miniszterelnök neve a DNA ügyészeinek két ügyében is megjelenik, igaz, nem tudni, hogy mint vádlott-e. Ponta "természetesnek" tartja, hogy szerepelhet a DNA ügyeinek egyikében, hiszen "melyik embert nem vizsgálják" mostanság.
A romániai ellenzék 1989 óta soha nem volt ennyire gyenge, mint most. A 90-es években, amikor Iliescu a választásokon rendre 80 százalékot kapott, a PNŢCD és a PNL mégis figyelembe veendő pártok voltak. Több tízezer részvevős tüntetéseket szerveztek, a sajtó pedig beszámolt a tevékenységükről.
Impresszum