Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 49

Balczó Zoltán, az Európai Parlament (EP) jobbikos képviselője arra figyelmeztette képviselőtársait, Morvai Krisztina Ukrajnából való, hazugságon alapuló kitiltása túl mutat önmagán. Ez egy súlyos provokáció Ukrajnából az EP irányába.
Indoklás nélkül, öt évre kitiltották Morvai Krisztinát az Európai Parlament független képviselőjét, és Dr. Gaudi-Nagy Tamást az ismert nemzeti jogvédőt Ukrajnából.
Szeptember első hetében két fontos esemény történt Ukrajna és az EU kapcsolatában: hatályba lépett az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés. Még ugyanezen a héten, mintegy fityiszt mutatva a szerződésben vállaltaknak, Ukrajna törvényhozása gyakorlatilag betiltotta az anyanyelvi iskolai oktatást az őshonos nemzeti közösségek számára.
Meddig fog még tartani az az égető és feszítő jövedelem- illetve bérkülönbség, amely fennáll a nyugat-európai és közép- valamint kelet-európai EU-tagállamok között? – kérdezte Morvai az Európai Parlamentben.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2017. tavaszi erdélyi jogvédő, monitorozó útján beszélgettek dr. Menyhárt Gabriella ügyvéddel (az NJSZ elnökségi tagja), nemzeti jogvédővel arról, hogy milyen is ma erdélyi magyarként élni, hogyan élik meg a hétköznapokban emberi méltóságuk és más emberi jogaik rendszeres megsértését, mit jelent és miért fontos a nemzeti jogvédelem.
Mind a szerb jogszabályok, mind az európai normák alapján lehetővé kellene tenni az őshonos magyar nemzeti közösség számára (magyar) anyanyelvük használatát az igazságszolgáltatásban. Ebből a gyakran pozitív példaként emlegetett Délvidéken nem sok valósul meg.
Morvai Krisztina megrázó dokumentumfilmet készített a felvidéki magyarok jogfosztottságáról még 2016 novemberében. A film tökéletes látlelet a szlovákok hozzáállásáról a papíron létező nyelvi, nemzetiségi jogokhoz, de arról is milyen állapotban van felvidéki véreink nemzettudata.
A szerbiai emberi jogi helyzetről készült uniós jelentés megállapításaival szemben Bozóki Antal nemzetközi jogász árnyékjelentéséből kiderül: a délvidéki magyarok jogait rendszeresen semmibe veszik, és az ország EU-csatlakozási tárgyalásai az utolsó esélyt jelenthetik ennek megváltoztatására.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke levélben tájékoztatta Morvai Krisztina EP-képviselőt arról, hogy az unió vezetőségében igenis tudnak az erdélyi magyarság jogfosztottságáról, a román hatóságok xenofóbiájáról. Alább a Jobbik EP-képviselőjének tájékoztatása olvasható.
Morvai Krisztina EP-képviselő dokumentálta a sepsiszentgyörgyi bíróságon anyanyelve miatt megalázott és diszkriminált néni esetét.
Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás és Almási Lajos dokumentumfilmje az igazságtalanul bebörtönzött székely hazafiakról teljes terjedelmében megtekinthető.
Az elmúlt hónapban Erdélyben járt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászcsoportja Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász vezetésével. Az út célja az elszakított területeken élő magyarok egyéni és kollektív emberi jogai helyzetének felmérése volt.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat Nagyvárad és Bánffyhunyad után erdélyi-székelyföldi emberi jogi monitorozó körútjának keretében Marosvásárhelyre és Kézdivásárhelyre is ellátogatott. Beszámolók:
2016. március 13-19. között Székelyföldön teljesít egy emberi jogi monitorozó körutat dr. Morvai Krisztina független EP képviselő és Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.
„Magyarként – Kárpátalja jogfosztottsága miatt – csak nemmel szavazhatok az EU-Ukrajna társulási szerződésre” – jelentette ki Morvai Krisztina EP-képviselő
Az Európai Parlament januári plenáris ülésén dr. Morvai Krisztina EP képviselő (büntetőjogász „minőségében” is) többször felszólalt a bebörtönzött és önkényesen, bizonyítékok nélkül fogvatartott Beke István és Szőcs Zoltán – a HVIM kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke – ügyében. A közlemény részletezi a román jogsértéseket:
Beke István kézdivásárhelyi székely-magyar közösségi vezető ügyének, pontosabban önkényes letartóztatásának haladéktalan, alapos kivizsgálását kérte az emberi jogokért felelős EU biztostól Morvai Krisztina.
Morvai Krisztina jogvédő, a Jobbik európai parlamenti képviselője az alábbi közleményt és felhívást juttatta el ma a sajtóhoz.
Morvai Krisztina szerint az európai uniós döntéshozóknak látniuk kell az illegális bevándorlás okozta súlyos helyzetet, ezért dokumentumfilm készül Ásotthalom térségében - mondta a Jobbik európai parlamenti képviselője szombaton a Csongrád megyei településen tartott lakossági fórumon.
Morvai Krisztina volt az M1 Ma reggel című műsorának vendége, ahol a Jobbik európai parlamenti választási listavezetője értékelte az eredményt. Pontosabban értékelte volna, ha hagyták volna. Azonban a képviselőnő nem arról híres, hogy ne szembesítené a közmédia riporterét a kiegyensúlyozott és részrehajlástól mentes tájékoztatás hiányáról.
A Jobbik támogatására szólított fel Morvai Krisztina, a párt EP-listavezetője szombati sajtótájékoztatóján.
A magyar nők jogainak érvényesítését emelte ki célkitűzései közül Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője keddi sajtótájékoztatóján.
A Jobbik álláspontja szerint a nemzeti önrendelkezés nem valamiféle ajándék, hanem alapvető emberi jog.
Rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Balczó Zoltán EP-képviselőjelölt, a Jobbik alelnöke és Kovács Béla, a párt EP-képviselője a Magyar Nemzet által kirobbantott "álbotrányra".
A magyar sajtó szánalmasan mélyre süllyedt! – Morvai Krisztina közleménye.
Az EP-kampány utolsó két hetében konkrét témákról szóló sajtótájékoztatókon mutatom be a Jobbik programját, illetve az előző öt évben végzett munkát. (Utóbbit felszólalások bemutatásával is) - írja Morvai Krisztina.
Morvai Krisztina a Jobbik és Jávor Benedek az Együtt-PM listavezetője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában ütköztették véleményüket.
Morvai szerint el kell kergetni a magyar föld felvásárlóit. Vona Gábor úgy véli, a magyar feltámadás és ébredés napja lesz május 1.
A Jobbik elnöke szerint fel kell rázni, mozgósítani kell a magyar társadalmat a földtörvény ügyében. Vona Gábor erről csütörtökön beszélt, amikor a budapesti Szabadság téren lévő Hazatérés templománál fogadta az Új Magyar Gárda anyaföldvédelmi menetét.
A Jobbik szerint a földtörvény hatálybalépése beárnyékolja a május 1-jei ünnepségeket. Vona Gábor elnök az ellenzéki párt budapesti, a Hajógyári-szigeten tartott kétnapos majálisának kezdetén, csütörtökön "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú molinó alatt arról beszélt: a földügyekben elsősorban az apátiával kell megbirkózniuk.
A német néppárti képviselőhöz, Posselt úrhoz hasonlóan Morvai Krisztinának is történelmi párhuzam jutott eszébe a Krím-félsziget visszacsatolásáról. Krisztina a 2009-2014-es európai parlamenti ciklus utolsó felszólalásában Európa gyalázatáról, a trianoni békediktátumról és annak következményeiről beszélt.
A Jobbik szeretné megerősíteni képviseletét az Európai Parlamentben, s olyan képviselőket küldeni a testületbe, akik hatékonyan képviselik a párt által meghatározott hármas célt - mondta Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatóján.
Az Európai Parlamentben a Jobbik a nemzetek Európáját fogja támogatni, és továbbra is ki fog állni Magyarország érdekeiért - nyilatkozta Dúró Dóra jobbikos képviselő sajtótájékoztatóján.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, nemzeti jogvédő szervezésében nagyszabású, felemelő hangulatú tüntetésre került sor Kárpátalja önrendelkezési jogát és a hazaáruló Martonyi János külügyminiszter lemondását követelve Budapesten, 2014. március 28-án. A felvételen Morvai Krisztina beszéde látható.
Morvai Krisztina független EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő félórás közéleti elemző beszélgetése Strasbourgból 2014. február 27-én a hazafias erők közelgő EP választásokon várható előretörésről, az EU zászlók kidobásáról, az ukrán helyzetről és kárpátaljai magyarokért megteendő azonnali lépésekről, hagyományos európai közösségek autonómiája érdekében készülő EU normákról és a recsegő-ropogó gyarmatosító EU birodalomról.
Az "Emeljük fel a fejünket és vegyük vissza a Hazánkat!" jelszó jegyében Morvai Krisztina öntevékeny jogérvényesítő "kommandók" alakítására biztatta a magyarokat 2014. márciusi újpesti lakossági fórumán.
A világméretű megfigyelésekről szóló "Snowden-jelentés" záróvitáján Morvai idézett néhány meghökkentő megállapítást, s rámutatott: minden illúziónk elszállhat a "nyugati típusú demokráciákkal" kapcsolatban. De csalódhatnak azok is, akik az Európai Parlamentet többnek gondolták, mint gazdasági érdekcsoportotok fedőszervezete.
Székely zászlóval kezében szólalt fel Morvai Krisztina az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén. Rámutatott: a nemzetek/népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, amit az EU-nak is támogatnia kell.
Az Európai Parlament plenáris ülésén egy angol képviselő arra biztatta az európai embereket, hogy önkéntes munkájuk során büszkén viseljék az Európai Unió jelképét. Morvai Krisztina meghívta az angol képviselőt Magyarországra azzal: biztassa a nyolcvanezret kereső, rabszolgamunkában dolgozó magyarokat az Unió szimbólumainak boldog és büszke kitűzésére!
Meglepetés és újdonság, hogy az Európai Unió alapjogi jelentése hangsúlyozza az őshonos nemzeti közösségek, azaz például a határon túli magyarok emberi jogait, illetve ezek védelmének fontosságát. A vitában végre egy hangon szólt több magyar képviselő a kérdéskör jelentőségéről (Morvai Krisztina, Bauer Edit, Mészáros Alajos, Sógor Csaba, Tőkés László).
Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője azt kérte szerdán Stefan Fülétől, az EU bővítési és szomszédságpolitikáért felelős biztosától, hogy az unió akár fegyveres erővel is védje meg az etnikai tisztogatással fenyegetett ukrajnai magyarokat.
2009 után újra Morvai Krisztina vezeti a Jobbik listáját a májusi európai parlamenti (EP-) választáson - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Vona Gábor.
"Ebbe a diktátumba soha nem fogunk belenyugodni, soha, semmilyen körülmények között nem mondunk le arról, hogy felülvizsgálatát követeljük" - mondta Trianonról Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő és jogvédő a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Morvai Krisztina EP-képviselő által rendezett könyvbemutatón.
Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselővel és délvidéki magyar szervezetek vezetőivel együtt közmeghallgatást szervezett kedden az EP strasbourgi székházában a délvidéki magyarok elleni emberi jogi jogsértésekről.
"Aki az őshonos magyarok jogait követeli, sürgősen szálljon harcba a romákért és a melegekért!" - nagyjából így érveltek az EU és az Európa Tanács emberi jogi illetékesei, miután Morvai Krisztina arról faggatta őket, hogy kihez fordulhatnak "Európában" az elszakított területeken élő jogfosztott magyarok.
Vona Gábor pártelnököt választották meg a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének szombaton Budapesten, a párt tizedik, ünnepi kongresszusán.
"Res Judicata - 2006 ősze: ítélt dolog" címmel a 2006 őszi jogsértéseket, bírói ítéleteken és jogi határozatokon, személyes példákon keresztül dokumentáló filmet mutatott be vasárnap Budapesten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA).
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő beszélget Strasbourgban, az Európai Parlament októberi plenáris ülésének végén. A témák:
Morvai Krisztina EP-képviselő volt a Duna tv Közbeszéd című műsorának hétfői vendége. Célpontban Trianon és utóélete.
Impresszum