Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 10

Megnyitják a látogatók előtt a véreskezű diktátor, Nicolae Ceaușescu egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primăverii palota alatt, tíz méteres mélységben található.
Az 1989-es forradalom napjaiban kivégzett Nicolae Ceaușescu kommunista diktátorra is kiterjed annak a frissen hozott törvénynek a hatálya, amely többek között a népirtásért elítéltek kultuszát tiltja: ez felháborította a kommunizmusra nosztalgiával gondolókat.
A kommunista korszakban készült román történelmi filmek tele vannak hazugságokkal és hamisításokkal. Egy sor uralkodót teljesen más körülmények között mutattak be, mint amilyenek a valóságban voltak, a jelentős eseményeknek pedig semmi közük sem volt az igazsághoz. Mindent úgy alakítottak, hogy megfeleljen a kommunista rezsimnek, vagy egyszerűen csak a közönség hősök iránti igényét akarták kiszolgálni.
Sergiu Nicolaescu rendező meglehetősen sok történelmi jellegű filmet rendezett a kommunista rezsim megrendelésére, többé-kevésbé köztudottan hamis vagy kitalált eseményeket és személyeket felvonultatva. A Historia ezekből válogatott.
A vidéki ötnapilapocska – mert Romániában a „napilap” kifejezésnek is balkáni mellékzöngéje van, hiszen a hírlapok zöme a hétnek csak hat, sőt, újabban már csak öt napján jelenik meg –, szóval a „munkanapilapka”, amely hónapok óta úgy jelenik meg, hogy nincs felelős szerkesztője, kedden egy pár mondatos cikkben kürtölte „világgá” címoldalán, hogy mégiscsak Klaus Johannis lett az ország megválasztott új elnöke.
A román kommunizmus idején működött Securitate szellemi örökösének és módszerei folytatójának nevezte a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a titkosszolgálat vezetőjének minapi, autonómiával kapcsolatos nyilatkozata azt mutatja, a román titkosszolgálat ma is politikai rendőrségként működik.
Az ország eddigi legjobb elnökének tekintik a romániaiak Nicolae Ceaușescu kivégzett diktátort – derül ki az INSCOP felméréséből, amelyet az Agerpres idézett csütörtökön.
Megnyerné az államfőválasztást Romániában Nicolae Ceausescu, a huszonöt éve kivégzett kommunista diktátor, ha indulhatna a novemberi voksoláson - közölte pénteken a Jurnalul National című, kormánypárti lap, a Digi 24 hírtelevízióban bemutatott szociológiai felmérést ismertetve.
Az 1989-es romániai forradalom "eltérítésével" vádolták Ion Iliescu volt államfőt, a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Nemzeti Megmentési Front egykori vezetőjét azok a forradalmárok, akik részt vettek az események évfordulóján, szombaton rendezett bukaresti megemlékezésen.
A regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter csütörtökön, Jászvásáron (Iaşi) kijelentette, hogy a kör alakú régiók működőképesebbek az elnyújtott formájúaknál.
Impresszum