Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 13

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Novák Előd és társa ellen a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű két évvel ezelőtti megrongálása miatt – mondta el az MTI érdeklődésére a főügyészség szóvivője szerdán.
Titkos szavazáson a jobbikos országgyűlési képviselők háromnegyede úgy döntött, hogy kizárja a frakcióból Novák Elődöt – ezt Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője jelentette be. Novák visszaadja a mandátumát.
Novák Előd közlése szerint elfogadta, hogy nem lesz a Jobbik alelnöke. A párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusa előtt újságíróknak azt is mondta, hogy "nem lesz és nem is lehet botrány" a rendezvényen.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke Facebook-bejegyzésben üzent azoknak akik abban reménykedtek, hogy a Jobbik szakadni fog.
Önkéntes honvédséget hozna létre a Jobbik, a szervezet megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot a napokban nyújtják be a parlamentnek.
Novák Előd szerint minden egyes gyermek megszületése egy kisebb nemzeti ünnep. Különösen akkor, amikor a katasztrofális demográfiai folyamatok már nemcsak a nyugdíjrendszer, de az egész államháztartás összeroppanásával fenyegetik Magyarországot – mondta a Jobbik alelnöke pénteken Győrben, mielőtt köszöntötte volna a 2016-os év első újszülöttjét és édesanyját.
Vérlázítónak nevezte a Jobbik alelnöke a Biszku-ügyben csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletet.
A "kommunista luxusnyugdíjak" megvonását, az állambiztonsági múlt teljes feltárását és a kommunista vezetők elszámoltatását szorgalmazta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd Jobbik-alelnök.
A Jobbik válságosnak ítéli a magyarság demográfiai folyamatait, ezért gyökeres fordulatot sürget a hazai népesedéspolitikában.
A Jobbik alelnöke feljelentést tesz Nyers Rezső, az MSZP első elnöke ellen felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt Nagy Imre és társai kivégzésével összefüggésben.
A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének.
A Jobbik újra benyújtja az Országgyűlésnek a volt kommunista vezetők közéletből kitiltását célzó javaslatát - mondta Novák Előd, a párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Újraválasztották a Jobbik országos elnökévé Vona Gábort a párt szombati tisztújító kongresszusán, ahol három alelnök mandátumát meghosszabbították, s három újat választottak.
Impresszum