Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 15

Felhagy a palagáz-lelőhelyek feltérképezésével Romániában és kivonul az országból az amerikai Chevron olajipari vállalat - közölte szombaton külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva a román Hotnews.ro hírportál.
Romániában az elkövetkező öt évben egy köbméter palagázt sem fognak kitermelni - ezt ígérte Victor Ponta miniszterelnök. Hosszútávon a cél a palagáz kitermelése az energiafüggetlenség érdekében, ezért Ponta szerint gáz kell, a föld alól is.
Az ukrajnai válság a russzofób politikusok aktivizálódását váltotta ki Kelet-Európában. Most már a politikai, ill. civil szervezetekkel szemben felhasználható legszörnyűbb vád úgy hangzik, hogy „Moszkva érdekeiben dolgoztak”. Román környezetvédők lettek a „boszorkányvadászat” legutóbbi áldozatai.
Több nem kormányzati szervezet is részt vett a szerdai, az Európai Bizottság előtt megtartott tüntetésen. A tüntetők a palagáz kitermelése ellen emelték fel szavukat, elsősorban az alkalmazott technológiát nehezményezve.
Egy Vaslui megyei bírónő döntése szerint a falu területén található palagáz a falut, nem pedig az államot illeti meg. A döntés precedens értékű, akár komolyan is gátolhatja a Chevron és Ponta terveit. Jogértelmezés áll a háttérben.
A pungești-i 13 tüntető abbahagyta a december 24-én elkezdett éhségsztrájkot. Az indoklás szerint azért hagytak fel a tüntetés és egyet nem értés eme formájával, mert az további visszaélésekre buzdította a Chevron beruházását védő csendőrséget.
Az újév első napjaiban is folytatódott a környezetvédő aktivisták és helyi lakosok tiltakozása a palagáz-kitermelés ellen a kelet-romániai Pungesti községben, ahol az amerikai Chevron olajvállalat első próbafúrásait készíti elő - jelentette pénteken az Agerpres hírügynökség.
Az Amromco Energy Kft. hétfőtől elkezdte egy Kovászna városhoz tartozó kőolajipari kerület feltárását egy szonda üzembeállításához - közölte a Kovászna megyei prefektus hivatala hétfőn.
Romániában tömeges tiltakozások söpörtek végig. A rendőrség és a katonák könnygázt vetettek be a tüntetők feloszlatására, akik ”Mondjon le Ponta!”, ”Mondjon le Basescu!”, ”Új évet és karácsonyt Ponta és a Chevron nélkül!” feliratú szlogeneket tartottak a kezükben.
A palagázt ki kell termelni minden tiltakozás ellenére, mert csak így válhat energetikailag függetlenné Románia- Victor Ponta miniszterelnök szerint. Még akkor is, ha egy multi végzi a kitermelést, mert politikai akarat következménye a bányászás.
A romániai demokrácia próbája lehet a Vaslui megyei Pungeşti-en zajló tüntetések végkimenetele, melyek kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan elutasítja a helyi érdekekkel és környezetvédelmi szempontokkal is ellentétes palagáz-kitermelést, valamint támogatásáról biztosítja a napok óta tiltakozó helybélieket.
Huszonkét pungesti-i tüntetőt kísértek be a Vaslui megyei rendőrségre. Tizennégy személyt csendháborítással és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak, hét személyt pedig megbírságoltak.
Mintegy 400 személy tiltakozott szombat délben a Chevron ellen Pungeşti-en, amely a térségben szeretné elhelyezni az első palagáz-felderítő szondáját. A demonstrálók a Chevron által körbekerített telek kerítését majdnem teljes hosszában kitépték a földből.
Victor Ponta szerint példásan jártak el a csendőrök a Vászló megyében található pungești-i tüntetés szétverését illetően. A karhatalom a miniszterelnök szerint a magántulajdont védte, még akkor is, ha a szóban forgó 'tulajdon' nem romániai.
Románia 1.444 milliárd köbméter palagáz-tartalékkal rendelkezik, derült ki az amerikai EIA jelentéséből. Ez a mennyiség száz évig lenne elegendő a jelenlegi éves 14 milliárd köbméter fogyasztás mellett.
Impresszum