Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 22

Egy koszos, szakadt pulóvert húztak valakik Petőfi ungvári szobrára. Azt nem tudni, hogy a magyaroknak szóló üzenetről van szó, vagy csak vandálok duhajkodtak, de az eset mindenképpen elszomorító.
Magyarország főkonzulátusának támogatásával magyar nyelvű csoportot indítottak hétfőn Ungváron, a város egyik legnagyobb ilyen intézményének számító Jalinka (Fenyőfácska) óvodában.
A „nemzetek Európája” mellett és a liberalizmus ellen tartottak fekete ruhás felvonulást „ Kárpát-Ukrajna” kikiáltásának 78. évfordulója alkalmából kárpátaljai ukrán soviniszták, a Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat szervezésében szombaton Ungváron.
Ismét megrongálták Petőfi Sándor szobrát Ungváron, az ismeretlen elkövetők letörték a szoboralak kardját – adták hírül pénteken kárpátaljai hírportálok.
Két kézigránátos robbantás történt lakóépületeknél péntekre virradó éjszaka Ungváron, az egyik robbanószerkezetet egy városi önkormányzati képviselő házának udvarára dobták ismeretlen elkövetők.
Ünnepélyesen megkoszorúzta péntek este Ungváron Petőfi Sándor nemrég megrongált szobrát Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Megrongálták Petőfi Sándor szobrát Ungváron, az ismeretlen elkövetők letörték a költő nevét viselő téren álló szoboralak kardját – adta hírül szerda éjjel a 7dniv.info ungvári hírportál.
Több ezren fogadták szerda este ünnepélyesen Munkácson, Ungváron és más kárpátaljai városokban a kelet-ukrajnai harcokban kitűnt, a függetlenségpártiak által bekerített Debalcevéből kitört 128-as munkácsi gépesített hegyivadász dandár mintegy félezer szabadságolt katonáját.
Műanyagból készült játékfegyvereket vitt a Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai szervezete a megyei rendőrség ungvári épületéhez csütörtökön, egy nappal azután, hogy a PSZ bejelentette, nyilvánosan szolgáltatja be a hatóságnak a fegyvereit.
Jelenlegi formájában történő elfogadása esetén a készülő új ukrán nyelvtörvény a mostani helyzethez képest jelentősen szűkítené a kárpátaljai magyarság nyelvhasználati jogait Tóth Mihály, Kijevben élő kisebbségjogi szakértő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke szerint.
Az Ungvári Járási-Városi Bíróság szerdára tűzte ki az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó (KISZO) című lap ellen amiatt benyújtott kereset tárgyalását, hogy az újság tavaly megszólaltatott egy beregszászi tanárt, aki azt állította, a városban soha nem éltek ukránok.
Minket is meglepett, milyen nagyfokú a kárpátaljai lakosok hazaszeretete, hiszen olyanok is jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra, akik annak idején kibújtak a sorozás alól – mondta Petro Marko ezredes, a kárpátaljai hadkiegészítő parancsnokság helyettes parancsnoka az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap keddi számának.
Mozgósítást hirdetett vasárnapra a kárpátaljai Jobboldali Szektor (PSZ), amely egész nap várja önkéntesek jelentkezését engedéllyel tartott fegyvereikkel együtt Ungváron.
Több százan tüntetnek hétfő reggel óta Ungváron a városháza előtt Viktor Pogorelov polgármester lemondását követelve, míg Beregszászon Babják Zoltán polgármester és a város teljes vezetésének lemondására várnak a tiltakozók.
Háromnapos gyászt hirdetett az ukrajnai hatalom elleni tüntetések során életüket vesztett áldozatok emlékére pénteken a Kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés). Ezzel párhuzamosan az is bejelentésre került, hogy megerősített ellenőrző posztokat állít fel a kárpátaljai rendőrség a Kárpátok hágóin.
Ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak be csütörtök éjjel Ungváron Kárpátalja legnagyobb nyomdájába, amely az ukrajnai megye rendőrfőkapitányának üzleti érdekeltségébe tartozik.
A Jobbik szerint Ukrajna a polgárháború szélére sodródott, az erőszakos cselekmények Kárpátaljára is átterjedtek, de az ellenzéki párt arra kéri a kárpátaljai magyarságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és próbáljon meg kimaradni az eseményekből.
Szerda reggel Ungváron a tüntetők elfoglalták a megyei állami közigazgatás épületét. A fiatalok a városközpontban gyűltek össze, és az épülethez koszorúkat, virágokat vittek a kijevi összecsapásokban elesettek emlékére.
Megalakult az alternatív helyhatalmi szerv szerepét betölteni hivatott Kárpátalja megyei néptanács kedden Ungváron, ahol a megyei tanács (közgyűlés) rendkívüli ülésén a képviselők minimális szavazattöbbséggel döntöttek a testület létrehozásáról.
Az Ungváron folyó hatalomellenes tüntetések szervezői szerint Kárpátalján nincs és nem lesz egyetlen különítmény sem Lemberg (Lviv) és Ivano-Frankivszk megyékből – közölte hétfőn az ungvári tüntetések szervezőinek tanácsa a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportálon megjelent nyilatkozatában.
Nyugalomra és a stabilitás megőrzésére szólította fel Kárpátalja lakosságát szombaton Olekszandr Ledida, az ukrajnai megye kormányzója, aki kormányellenes és kormánypárti tüntetők előtt beszélt Ungváron. Közel ötszázan tüntetnek a regnáló ukrán hatalom ellen és mintegy százötvenen a hatalom mellett a kárpátaljai megyeszékhelyen, a megyei állami közigazgatási hivatal épülete előtt.
Megdöbbenéssel értesült a nemzetpolitikai államtitkárság, hogy Kárpátalján a Határtalanul! program keretében tanulmányi kirándulásra érkező csoportokat inzultáltak a hétvégén - mondta Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár az MTI-nek.
Impresszum