Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 36

Alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a katalán függetlenségi referendumról szóló törvényt az alkotmánybíróság keddi ülésén meghozott döntésében.
Az RMDSZ szenátorai lelkiismeretük szerint szavazhatnak a család alkotmányos meghatározásának módosítására irányuló törvénytervezetről, a frakció nem alakított ki erről egységes álláspontot – jelentette ki Cseke Attila szenátusi frakcióvezetőtől.
Folyik aláírásgyűjtés azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre – közölte kedden a Digi24 román hírtelevízió.
Ioan Selejam bánsági ortodox mitropolita a karácsonyi istentisztelet során bejelentette, hogy a meleg házasság elvi lehetőségének kizárása érdekében alkotmánymódosítást kezdeményező aláírásgyűjtésbe fogtak.
Ukrajna alkotmányában nem lesz benne, hogy különleges státust kapnak a kelet-ukrajnai felkelő területek – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a hatalom decentralizációját célzó alkotmánymódosítás tervezetét ismertetve.
Románia hatályos alaptörvényét nem módosítani kell, hanem újat kell alkotni helyette, ezért a következő parlamenti választást eleve úgy kell kiírni, hogy a választók alkotmányozó jogkörrel ruházzák fel a törvényhozókat – mutatott rá kedden Biró Rozália szenátor, az RMDSZ „belső parlamentjének”, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
Újrakezdte működését kedden a román alkotmánymódosítás előkészítésével megbízott parlamenti különbizottság. A testületben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Máté András frakcióvezető az MTI-nek elmondta: nem lát esély van arra, hogy a jelenlegi erőviszonyok között kialakuljon az alaptörvény módosításához szükséges kétharmados többség.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotmánymódosító csomaggal együtt fogja a bukaresti parlament elé terjeszteni a székelyföldi autonómia tervezetét, amelyet a magyar fordítás elkészülte és az RMDSZ elnökségi ülése után bocsátanak közvitára - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az Új Magyar Szó (maszol.ro) portálon csütörtökön közölt interjújában.
Traian Basescu román államfő cáfolta kedden, hogy megsértette volna az alkotmányt, amikor a védnökségével alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) oldalán beavatkozott az európai parlamenti (EP-) és román időközi parlamenti választási kampányba.
Nagy többséggel elfogadta a román szenátus kedden azt a törvénymódosítást, amelynek alapján megfoszthatják állami kitüntetésétől a román alkotmány egyes rendelkezéseit bíráló személyeket.
Az autonómia ügyében eljött az egyenes beszéd ideje, világosan el kell mondanunk, mit akarunk, és mivel az RMDSZ az ismételt felszólítás ellenére sem nyilatkozott állítólagos autonómiatervezetéről, az Erdélyi Magyar Néppárt úgy döntött, hogy nyilvános vitára bocsátja regionális autonómiakoncepcióját – jelentette ki Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke csütörtökön Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Traian Basescu államfő a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel csütörtökön a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek.
A romániai nemzeti közösségeket érintő alkotmánymódosítási javaslatok egy része még a parlamenti különbizottságban elbukott, a testület szűrőjén „átcsúszó” – a közösségi autonómia intézményrendszerére garanciát amúgy sem jelentő – módosításokat pedig az Alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek - fogalmaz Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hétfőn kiadott közleményében.
A román alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját, közöttük azokat a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javasolt - derült ki a taláros testület vasárnapi közleményéből.
Megkezdődött a román alkotmánymódosító tervezet normakontrollja pénteken: a parlamenti különbizottság által kidolgozott tervezetről az alkotmánybíróságnak legkésőbb hétfőig kell megfogalmaznia észrevételeit, mielőtt az a parlament plénuma elé kerül.
Az INSCOP Research által az Adevărul megrendelésére készített egyik felmérés megmutatja, mi az ország lakosságának véleménye az alaptörvény módosításával kapcsolatosan.
Alkotmányosnak ítélte az ötvenről harminc százalékra leszállított népszavazási érvényességi küszöböt a román alkotmánybíróság csütörtökön, elutasítva ezzel Traian Basescu államfő óvását.
Az EMNP tiltakozása a kolozsvári reptér Avram Iancuról történő elnevezése ellen azt mutatja, hogy nem egy történelmi személyiség zavarja a magyar politikusokat, hanem maga az Egyesült Románia létezése, mert Avram Iancu pontosan az erdélyi románok azon harcának szimbolikus megfelelője, amit az önkényes magyar megszállás alóli felszabadulásukért folytattak.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azon a véleményen van, hogy egy Magyarország által biztosított Erdély feletti protektorátus gondolata, ahogy azt Tőkés László euroképviselő javasolta, semmilyen alappal nem rendelkezik és nem jelent realista megközelítést, így hát nem egy komolyan veendő dolog.
Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete kívánatosnak tartaná, ha a jövő évre halasztódna a román alkotmány módosítása. Ezt Thomas Markert, a bizottság titkára jelentette ki pénteken Bukarestben.
Bírálta a román alkotmánymódosítás tervezetét a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács - közölte kedden a testület jelentését ismertető Mediafax hírügynökség.
Nem sérti a román alaptörvényt a népszavazások érvényességi küszöbének 50-ről 30 százalékra való leszállítása, de csak akkor, ha egy év múlva alkalmazzák azt – mondta ki román alkotmánybíróság.
Befejezte munkáját a román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság: a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el szerdán a testület.
A Google, az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva engedélyt kért a titkosszolgálati megkeresések publikálásához.
Gheorghe Iancu alkotmányjogi professzor, volt nép ügyvédje arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmánymódosítások többsége alkotmánysértő és nincs esélye annak, hogy a tervezet a jelenlegi formában megkapja az Alkotmánybíróság (CCR) támogatását.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint "a minden körülmények között kerülendő és káros etnobizniszre" szolgáltat ékes példát az alkotmány.
Traian Băsescu államfő sarokba akarja szorítani a parlamentet, amelyet úgy akar rábírni az általa kiírt 2009-es népszavazás eredményének a módosítás előtt álló alaptörvénybe való beépítésére, hogy megismételtetné a referendumot.
Tilos lesz az ország, a román nemzet és zászló gyalázása, a háborús felbujtás, a nemzeti, faji, osztály- vagy vallásellenes uszítás, a diszkriminációra való felbujtás, a területi szeparatizmus hirdetése, valamint a jó erkölcsöt sértő megnyilvánulás.
Az alkotmánymódosító bizottság több ajánlást elfogadott, többet visszautasított. Az egyházak történelmi szerepét elutasította, a házasság szentségét megerősítette, és lesz címer a zászlóban.
A regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter csütörtökön, Jászvásáron (Iaşi) kijelentette, hogy a kör alakú régiók működőképesebbek az elnyújtott formájúaknál.
Lényegében az eddig ismert álláspontokat ismételték meg a felszólalók a magyarországi alkotmányos helyzetről tartott vitában szerdán délelőtt az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
Akár a kurdok pártjával is szövetkezhet a török kormány, ha gyorsan el akarja fogadtatni az új alkotmányt – írta internetes oldalán a Hürriyet című török napilap hétfőn.
Negyedszer módosíthatja a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvényt az Országgyűlés a mai ülésén. Korábban civilek és az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mivel szerintük a változtatások alááshatják a jogállamiságot. A kormány szerint az alkotmánymódosítás megfelel a brüsszeli normáknak.
A romániai alkotmánymódosításnak a 2009-es népszavazásból kell kiindulnia, amelyen a választók kifejezték óhajukat, hogy egykamarás és legfeljebb 300 tagú parlamentet akarnak - hangsúlyozta Traian Băsescu román államfő.
Néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A Fidesz Bajnai Gordon volt kormányfőt vádolja a történtek miatt, ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.
Nemzetállamiság, román hivatalos állami nyelv és közigazgatási átszervezés – ezt fogják hangsúlyozni az alkotmánymódosítási eljárásban a liberálisok a párt tegnap elfogadott határozata szerint.
Impresszum