Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 74

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idén esedékes hetvenedik évfordulójára emlékeztetett Ferenc pápa hétfőn, békét sürgetve a Koreai-félszigeten, éppúgy mint Ukrajnában a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett beszédében.
A prefektúra megtámadta az önkormányzat egyik határozatát, amelyben új utcanevek magyar nyelvű feltüntetéséről rendelkezik.
Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba január elsejétől Romániában azok az áprilisban elfogadott törvénymódosítások, amelyek a kórházakban és szociális intézményekben segítik elő a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát.
A Kolozsvár felé tartó utas Mezőtelegdet elhagyva áthalad Pusztaújlakon, ahol a törvénynek megfelelő módon kétnyelvű helységnévtábla fogadja, a település mindkét végén. De ha esetleg elkanyarodik a főútról Tataros felé, érdekes látvány fogadja.
Kifogásolta a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűségére vonatkozó határozatokat Lucian Goga, Maros megye prefektusa.
A bukaresti táblabíróság elutasította azt a keresetet, amelyben bírósági úton kötelezte volna a román kormányt Románia Hivatalos Közlönye magyar nyelvű kiadásának beszüntetésére a Dan Tănasa féle Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vinné a Civil Elkötelezettség Mozgalom a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, miután a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében kimondta: az egynyelvűség nem diszkriminatív.
A CEMO-Civil Elkötelezettség Mozgalom újabb marosszéki kistérség, a Bekecsalja esetében hívta fel a figyelmet a hiányosan érvényesülő nyelvi jogokra, amelyek annál is inkább zavaróak, mert szinte teljes egészében székely-magyarok által lakott vidékről van szó.
Védelmébe vette az RMDSZ Kereskényi Gábort, Szatmárnémeti polgármesterét az utcanévtábla-ügyben. Csakhogy az elöljáró olyan érveket sorakoztatott fel a táblabíróságon a Cemo által indított perben, amelyek szembemennek a szövetség által hangoztatott elvekkel.
A közigazgatási törvény által előírt nyelvhasználati küszöb csökkentését a képviselőház leszavazta ugyan, de ez nem akadályozza a meglévő nyelvi jogok valós alkalmazását – véli a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
Elutasította az alsóház jogi, közigazgatási, illetve emberjogi bizottsága az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amely 10 százalékra csökkentené az anyanyelv-használati küszöböt a kisebbségek által is lakott településeken. A testületek vita nélkül utasították el a tervezetet, amelyet az RMDSZ-es honatyákon kívül senki nem támogatott szavazatával.
Újabb pert nyert az EMNP, illetve a támogatói háttere nyelvhasználati ügyben. Mint Menyhárt Gabriella ügyvédnő elmondta, a legfelső fokon megnyerték azt a próbapert, amit amiatt indítottak, hogy Váradon az önkormányzat honlapján nem szerepelnek magyarul is az infók, közlemények, formanyomtatványok.
Közös szolidaritási demonstrációt tartanak Budapesten a baloldali ellenzék pártjai a kárpátaljai magyar oktatásért – számolt be a Magyar Nemzet.
Az ellenzéki „liberálisok” szerint nemzetellenes, ha a magyarok használhatják az anyanyelvüket és a jelképeiket.
Közös levélben fordultak pénteken kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak az ukrán állam vezetőihez, azt kérve, hogy a közoktatási törvény szeptemberben tervezett módosítása során messzemenően vegyék figyelembe a kisebbségek jogait, és továbbra is garantálják a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati, azon belül az anyanyelvű oktatásra vonatkozó jogait.
Egyik olvasónk jelezte, hogy a szinte teljes egészében magyarok lakta Kolozs megyei Szék település önkormányzata egy hivatalos beadványra válaszul román nyelvű, kioktató hangnemű levelet küldött, amiben a román alkotmány betartására szólítja fel a beadvány szerzőjét. A Magyar Polgári Párt helyi elnökének nevére kiküldött választ a polgármester és az önkormányzat titkára írta alá.
Egy év után döntés született a nagyváradi bíróságon annak a szabálysértési bírságnak az ügyében, melyet Csomortányi István kapott még 2016 májusában, a magyar nyelvű „Szent László tér" felirat kihelyezéséért.
Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) vezetői levelet írtak három román közméltóságnak a romániai nemzeti kisebbségek érdekében – közölte a z Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.
Az alkotmánymódosítás nem a hagyományos családot védi, hanem az azonos neműek házasságának ellehetetlenítését szolgálja – olvasható a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért közleményében, mely szervezet korábban a magyar nyelvhasználatért állt ki.
Még ki sem hirdette az államfő, máris támadja a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereiről ismert Dan Tanasă a héten megszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelv-használati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben.
A nyelv- és szimbólumhasználat problémájának március végi rendezése lesz az RMDSZ és a koalíció parlamenti együttműködés szakítópróbája – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
Annak ellenére, hogy Székelyudvarhely közel száz százalékban magyarok lakta település, a magyar nyelvű ügyintézés nem minden közhivatalban biztosított. A polgármesteri hivatalban elkezdődött a kétnyelvű ügyintézés gyakorlati kivitelezése: a formanyomtatványok is elérhetők lesznek magyar nyelven.
A büntetlenség elleni küzdelemről és a nem állami szereplők által elkövetett, emberi jogokat sértő bűncselekmények elszámoltathatóságáról tartott közmeghallgatást az unió törvényhozásának Emberi Jogok Albizottsága (DROI) január 25-én Brüsszelben.
A kérdés Kelemen Hunor szájából hangzott el, az elmúlt időszakban nem is egyszer. Tény és való, ahogyan az elmúlt évszázadban majdnem mindig, az utóbbi időben is számtalan támadás éri közösségi jogainkat. Ugyanakkor nem kell mindig külső hatást keresni a mögött, hogy ezek a jogok nem érvényesülnek.
Valahányszor választási kampány zajlik Romániában, az RMDSZ mindig a riogatás kampányfegyveréhez nyúl, felkorbácsolva az erdélyi magyarság veszélyérzetét.
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Fórumán szólalt fel csütörtökön.
Tegnap a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kártájához benyújtott ukrajnai és romániai országjelentések árnyékjelentését ismertették az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának (intergroup) ülésén.
Jogorvoslatért fordul az Emberjogi Bírósághoz Árus Zsolt. Az egy évvel ezelőtt általa indított három eljárás során ugyanis lelepleződött a román hatóságok Székelyföldhöz való viszonyulása, és az ügyek kapcsán kiderült, hogy az igazságszolgáltatás sem objektív.
Törökország a rendkívüli állapot bevezetése miatt felfüggeszti az Emberi Jogok Európai Egyezményének végrehajtását – jelentette be csütörtökön Numan Kurtulmuş miniszterelnök-helyettes.
Árnyékjelentést küldött az EMNT és a SZNT az Európa Tanácsnak ahhoz a hivatalos jelentéshez, amelyben a bukaresti kormány a nyelvi charta romániai alkalmazásáról számolt be a strasbourgi székhelyű intézménynek – tudatta hétfőn az EMNT.
Az RMDSZ árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet a román kormány nyújtott be az Európa Tanácshoz (ET) a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről – mondta csütörtökön az MTI-nek Kelemen Hunor pártelnök.
A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (European Court of Human Rights) szerint nem hibáztak a brit hatóságok, hogy nem indítottak bűnvádi eljárást azon két rendőr ellen, akik a londoni metrómerényletek után tévedésből agyonlőttek egy brazil állampolgárt.
Helyzetfelmérés és tennivalók. Hogyan állunk a magyar nyelv használatával a Kárpát-medencében 2015-ben? Mit kell tenni, hogy Herder jóslata az elcsatolt területeken se valósuljon meg? Az alábbi írás ezekre a kérdésekre is keresi a választ.
A Jogaink Egyesület fiatalokhoz szóló, hiánypótló kiadványát mutatták be Jogi Kisokos címmel szerdán este a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Ügyvezető Elnöksége elindította a nyelvi jogok romániai gyakorlatba ültetésének a teljességre törekvő felmérését - tájékoztatott csütörtöki hírlevelében a szövetség.
A magát jogvédőnek kikiáltó Egyesült Államok friss országjelentése nem utal arra, hogy Washington javítanivalót talált volna saját "borzasztó" emberi jogi helyzetén – írta a kínai kormány pénteken egy amerikai jelentésre válaszul kiadott dokumentumban.
Kelemen Hunor szerint a Romániában élő nemzeti közösségek nem érhetik be azzal, hogy értékeiket csupán „ajánlólapnak” tekintsék, amely az ország előnyös külföldi megítélését segíti elő.
Beperelte a székelyföldi Hargita megye prefektusát a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, Árus Zsolt, mert szerinte a prefektus nem tartatja be a magyar közösség nyelvi jogait biztosító törvényeket.
Átfogó akcióba kezd az RMDSZ a romániai magyarság nyelvi jogainak az érvényesítéséért – közölte hírlevelében a szövetség.
Az elmúlt esztendőkben – a 2000-es évek közeledése után – visszarendeződés tapasztalható a kisebbségi jogok területén Romániában – állapította meg Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar Országgyűlési külügyi bizottságának budapesti ülésén.
Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága, amiért 2008-ban a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek jelöltjeit hátrányosan érintő választási törvényt hozott - tudatta kedden az Agerpres hírügynökség.
Joggal háborodott fel minden jóérzésű ember azon, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat betiltotta a székely szabadság napi felvonulást, amelyen az erdélyi magyar közösség önrendelkezési joga mellett álltak volna ki.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén.
Demokratikus elvet sért az, hogy a román prefektusok akadályozzák a régiós szintű népszavazások megszervezését, továbbá a magyar anyanyelvű lakosság egészségét veszélyezteti az, hogy a gyógyszereknek nincs magyar nyelvű használati utasítása – hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét eheti angol nyelvű hírlevelében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat.
Tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt a New York-i központú Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF).
Beperelte a marosvásárhelyi helyi rendőrséget egy holland-magyar tolmács, akit - állítása szerint - múlt év decemberében azért bántalmaztak a rendőrség székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni.
Elutasította a bukaresti táblabíróság csütörtökön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének a román miniszterelnök és államfő ellen emelt diszkriminációs panaszát: Izsák Balázs azt sérelmezte, hogy a román vezetők kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által készített székelyföldi autonómiatervezet egy sor olyan előírást tartalmaz, amelyek alkalmatlanná teszik azt a konstruktív közvitára.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), miután az illetékes ukrán hatóságok elutasították a szervezet kérését, hogy a 2014. október 26-i előrehozott parlamenti választásokra hozzanak létre magyar többségű egyéni választási körzetet Kárpátalján – közölte Brenzovics László, a KMKSZ elnöke hétfőn az MTI-vel.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra.
Számos áldozat délkelet-ukrajnai civil lakosság körében az ukrán hadsereg lelkiismeretét sújtja. Ilyen következtetésre jutottak a Human Rights Watch emberi jogi szervezet jelentésének szerzői.
Az autonómia ügye melletti összefogásra szólította fel az erdélyi magyarság két államfőjelöltjét vasárnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Románia egy etnikai enkláve kialakulásának veszélyére hivatkozik a nemzeti régiókról szóló luxembourgi perben - számolt be a Krónika című lapnak az ügyben felperesként fellépő Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint az erdélyi magyarság képviselőinek kötelességük nemzetközi szinten felfedni Románia szerződésszegéseit.
Románia meg akarja előzni, hogy az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata révén uniós hatáskörbe kerüljenek a tagállamok szuverenitását érintő olyan kérdések, mint a kisebbségekhez tartozók jogainak védelme - közölte szombaton Titus Corlatean tárcavezető nyilatkozatát idézve a román külügyminisztérium.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi európa tanácsi (ET) delegációval - mondta az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök hétfőn, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román miniszterelnöknek címzett nyílt levélben nemzetközi egyezmények idézésével támasztotta alá a Székelyföld területi autonómiájának igényét.
Körlevélben szólította fel a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a megye polgármestereit és jegyzőit, hogy ne fogadjanak el autonómiapárti önkormányzati határozatokat.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettestől vár magyarázatot a román kormány kedden nyilvánosságra került, autonómiaügyben adott válaszára.
A román kormány joghoz való sajátos hozzáállását, jellegzetes jogértelmezését tükrözi az a válasz, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által március 10-én, a székely szabadság napján elfogadott petícióra adott.
Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon területi autonómiát vagy kollektív jogokat biztosítson a nemzeti kisebbségeknek - közölte a román kormány, amely első ízben válaszolt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenléte a román kormányban nem jelent garanciát az erdélyi magyarság jogainak a megvédésére.
Magyarország újraválasztott kormányfője, Orbán Viktor az utóbbi napokban az európai figyelem középpontjába került.
Az Orosz Külügyminisztérium „Fehér Könyvet” állított össze az emberi jogok megsértéséről Ukrajnában.
Borbély László RMDSZ-alelnök egy amerikai hivatalossággal folytatott megbeszélése során „beárulta” Romániát, azt kérve, hogy a magyar ismerjék el regionális nyelvként, Ukrajna mintájára - írja Bogdan Diaconu, a magyarellenességéről hírhedt PSD-s képviselő az Adevarul hasábjain. Alább a folytatás.
Ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó kérések ostromolják Erdély fővárosát, különösen a magyar egyházak, a görög-katolikus egyház és a zsidó közösségek részéről. A bukaresti politikai megállapodások ki fogják nyitni Pandora szelencéjét, aminek drámai következményei lesznek Kolozsvárra nézve.
A Benes-dekrétumok eltörlését, a közigazgatás átalakítását és a kettős állampolgárság engedélyezését követeli Szlovákiától az Emberi Jogok Közép-Európai Bizottsága nevű, Belgiumban működő civil szervezet.
Csaknem három héttel a székelyek legutóbbi tiltakozó megmozdulása után, a Die Welt német napilag bő terjedelmet szentel a Székelyföld autonómiájára vonatkozó követeléseiknek.
Mára már mindenki ismeri Lakó-Péterfi Tünde esetét. Morcov és murok, bírság kétnyelvű címkékért, zsáknyi aprópénz. Az erre esetre adott reakciókat szeretném egy kicsit elemezni.
Nem sérültek azoknak a román ortodox papoknak az emberi jogai, akiknek a romániai bíróság nem tette lehetővé, hogy szakszervezetet jegyezzenek be - ismertette az Emberi Jogok Európai Bírósága nagykamarájának döntését.
A Magyar Gárda Egyesület bírósági feloszlatása nem sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési és egyesülési szabadságot - mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
Üdvözölte a szlovák külügyminisztérium csütörtökön, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága "egyértelműen elutasította" két felvidéki magyar állampolgár panaszát, amelyet szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt nyújtottak be.
Amikor a román tinédzserről, arról a „provokatőr”-ről írtam, aki egy háromszínű hajpántot merészelt hordani, a saját országában, Magyarország ünnepnapján, mindenféle felvilágosult, Romániának a „történelmi igazságok” nevében való föderalizálását megértő románok gyaláztak érte.
Folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, mihez hasonlít a magyar politikusok által javasolt autonómia és arra a következtetésre jutottam, hogy az az álmuk, hogy Erdélyben legyen egy (az isteni eredetű államot felváltó) etnikai eredetű szuperállamuk, Vatikán mintájára.
Impresszum