Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 5

Az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári és Kolozs megyei képviselői, valamint a MINTA önkéntesei Kolozsvár főterén szórólapoztak a Magyar Nyelv Napja alkalmából.
Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
Elfogadta a román képviselőház kedden az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem ráirányuljon a magyar nyelvre, amely kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapja.
Debrecen Balatonfüreddel, Kecskeméttel és Nagyszalontával közösen ünnepli november 13-án a magyar nyelv napját. A magyar nyelvről és nemzetiségekről szóló törvénycikk 1844. november 13-i szentesítésének napját 2011-ben nyilvánította az országgyűlés a magyar nyelv napjává.
Impresszum